A gleccserek megőrzésének legfontosabb feltétele továbbra is az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése.
Gazdaság
Hosszabb távon érdemes az atomenergia nyújtotta lehetőségeket kiaknázni a szakértők szerint, még ha úgy is vélik, Szerbia legkorábban 2040 körül juthat el a nukleáris termeléséig.
Kínában július végére a naperőművek telepített kapacitása először haladta meg a széntüzelésű erőművekét – közölte kedden a kínai energiaügyi hivatal.
A hazai turisták száma 26,5 százalékkal, a külföldről érkezőké pedig 24,3 százalékkal nőtt az idén Vajdaságban – jelentette a Beta hírügynökség, hozzátéve, hogy az elemzők a 2026. január 1-jétől au...
Az Újvidéki Egyetemista Művelődési Központban tegnap nemzetközi konferencia kezdődött, amelynek középpontjában a fényalapú, fenntartható biotechnológiai és kémiai eljárások állnak. A résztvevők azt...
A Beta hírügynökségnek nyilatkozó termelők szerint az évek óta tartó mostoha időjárási körülmények miatt egyre nehezebbé válik a gazdálkodók helyzete, egyesek már földjeik eladásán gondolkodnak. Eg...

