2024. március 28., csütörtök
ATLÉTIKA-VB, DOHA

Halász (is) bronzérmes

Halász Bence majdnem ráfázott a kockáztatásra (Fotó: Beta/AP)

Halász Bence majdnem ráfázott a kockáztatásra (Fotó: Beta/AP)

A kalapácsvető Halász Bence harmadikként zárt a dohai atlétikai világbajnokságon. A magyar sportoló a fináléban már az első próbálkozásával bejelentkezett az éremért, 78,18 méteres kísérlete akkor a második helyhez volt elegendő. Németh Zsolt tanítványa a folytatásban kockáztatott, rendre érvénytelen kísérletet követően hagyta el a dobókört, de szerencséjére a többiek sem tudtak jelentősen javulni – a háromszoros világbajnok Paweł Fajdek őrizte vezető pozícióját, a harmadik helyen a francia Quentin Bigot állt. Változást a negyedik sorozat hozott, Bigot egyetlen centivel (78,19) túldobta a magyart, így egy helyet előrelépett. Az utolsó körben a negyedik helyezett Wojciech Nowicki kísérletét követően már biztossá vált, hogy Halász dobogón végez, a magyar próbálkozása szektoron kívül landolt, ami azt jelentette, hogy a tavalyi Európa-bajnokság után idén a vb-n is bronzérmesként zár a szombathelyi Dobó SE kalapácsvetője.

Halász harmadik helye kicsit a szerencsének is köszönhető, mivel a döntőt követően a lengyelek óvást nyújtottak be a magyar atléta ellen: épp a bronzot érő kísérletének érvényességét vonták kétségbe, mert szerintük kilépett. A zsűri az elemzést követően igazat adott a lengyeleknek, Halásztól azonban nem vették el a bronzérmet – indoklásuk szerint a Dobó SE sportolójának további szereplését befolyásolta az első dobás –, inkább úgy döntöttek, hogy az eredetileg negyedik Nowicki is bronzérmes lesz. Az idei ranglistát 81,74 méterrel vezető lengyel így is elégedett lehet a döntéssel, hiszen jóval elmaradt a tőle várt eredménytől.

A szerdai nap másik két döntőjében papírforma-eredmény született: a női 200 méteres síkfutást a brit Dina Asher-Smith nyerte, míg a férfiaknál 110 gáton a listavezető Grant Holloway diadalmaskodott.

Világbajnokok, férfiak, 110 m gát: Grant Holloway (Egyesült Államok) 13,10 mp. Kalapácsvetés: Paweł Fajdek (Lengyelország) 80,50 m. Nők, 200 m: Dina Asher-Smith (Nagy-Britannia) 21,88 mp.