2024. május 9., csütörtök

Ki kart lendít, vihart kavar

Botrányos körülmények közepette – a szükséges minősített többség nélkül – választották meg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökévé Csomortányi Istvánt, s a megismételt választás után is volt, aki megkérdőjelezte a voksolás érvényességét. Egy Facebookon közzétett fotó azonban ennél is nagyobb vihart kavart az erdélyi magyar közéletben.

A korábbi tisztújítást megerősítő EMNP-kongresszus másnapján a néppárt Kolozs megyei szervezetének Facebook-oldalán megjelent egy kép, amelyen Csomortányi István többedmagával náci karlendítés közben pózol, egyikük pedig egy baseballütőt emel a magasba. Csomortányi István azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a fénykép hamisítvány, lejárató kampányt, provokációt sejt az ügy mögött. Az időközben eltávolított fényképhez egy hozzászóló beírt egy internetes elérhetőséget a képsorozatról, amelyen a társaság tagjai láthatók egy kirándulás közben, és félreérthetetlenül „gyakorolják” a hírhedt náci karlendítést, s amely cáfolja Csomortányi István állításának valóságtartalmát.

Időközben más magyarázattal is előrukkolt az EMNP háromszéki elnöke, Bálint József: „Lehet valódi fotó vagy trükk is, de nincs mellette hanganyag. Látok rajta néhány embert aki felemelte a jobb karját, másikuk tart egy tárgyat, valaki nem emeli a kezét, és azt a kérdést teszi fel: fiúk, ki kér sört?” Ám ez még kevésbé sikeredett meggyőzőre, mint Csomortányi István verziója.

„Haladéktalanul le kell mondania az Erdélyi Magyar Néppárt elnöki tisztségéről Csomortányi Istvánnak, és a közéletből is távoznia kell a vele hasonló elveket valló párttársával együtt” – jelentette ki Hegedüs Csilla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető alelnöke, egyben szóvivője. „Nem pusztán önmagára és a politikai szervezetére, hanem a teljes erdélyi magyarságra hoz szégyent az, aki neonáci karlendítésre ragadtatja magát, de az is, aki ezt a cselekedetet relativizálni, mentegetni vagy eltussolni akarja. Egy mozdulat, amelyben milliók pusztulása – köztük 600 ezer magyar halála – maradt kitörülhetetlenül benne, bizonyosan ilyen ügy. Közügy, morális ügy. Csomortányi István nem kompromittálhatja az erdélyi magyar közösséget!”

Hasonlóan nyilatkozott csütörtökön Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke Csomortányi István szülővárosában, Nagyváradon a Moszkva Kávézóban megtartott Szájkaraté című pódium- és vitaesten: „Bárhol a világon ez lemondással jár!”

A posztigazság korszakára jellemző politikai ellenségeskedés logikája szerint az EMNP-elnök párttársai semmi kivetnivalót nem találnak Csomortányi karlendítésében, miként abban sem, hogy letagadta azt, s diverziót kiáltott.

Csomortányi István viharverten is elnök maradt. Az RMDSZ és az EMNP között pedig újabb rohamsánc éktelenkedik.