2024. március 28., csütörtök

A TSC készen áll a rajtra

Három határon túli és egy magyarországi csapat részvételével ezen a héten rendezték meg a MOL-kupa elnevezésű felkészülési tornát Felcsúton. A házigazda Fehérvár (korábban Vidi) mellett a felvidéki DAC, a székelyföldi Sepsi és a szerb Szuperligába feljutó vajdasági TSC versengett. Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a topolyai klub Ausztriában edzőtáborozott, ezt követően Magyarországra utazott a stáb, ahol Szabó Zoltán vezetőedző kísérletezhetett a kerettel. Elmondható, hogy a TSC felkészülése jól sikerült, hiszen a csapat nyáron barátságos meccsen előbb 2:2-es döntetlent, majd 1:0-s sikert könyvelhetett el a Sepsi ellen, kétgólos sikert aratott az osztrák Klagenfurt fölött, a MOL-kupán pedig 3:3-as eredménnyel zárt a Fehérvár ellen. Az egyetlen vereséget Felcsúton szenvedte el a gárda, ugyanis a harmadik találkozás alkalmával 3:1-re kikaptak a Sepsitől. A TSC legutóbb 2018. november 21-én vesztett el mérkőzést, akkor a Crvena zvezda volt az ellenfél. A topolyaiak július 20-án rajtolnak a Szuperligában, az első kihívó a Voždovac lesz.