2024. április 19., péntek

Szórakoztató Szóra Késztető

Anyanyelvi tábort tartottak Csonoplyán

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében, hatvannyolc gyerek részvételével, június 24-étől 28-áig anyanyelvi tábort tartottak Csonoplyán. A Szórakoztató Szóra Késztető elnevezésű, egyhetes, tartalmas foglalkozásokban bővelkedő tábor vezetője két tanítónő, Krizsán Valéria és Szabó Márta. A részvevők Bezdánból, Szilágyiról, Bácsgyulafalváról, Nemesmiliticsről, Csonoplyáról, Ürményházáról, Bajmokról érkeztek.

Ami a tábor programját illeti, hétfőn anyanyelvi és helytörténeti bemutatót tartottak, megemlékeztek a júniusi jeles napokról, továbbá Weöres Sándor születésének 106. évfordulójáról. Ennek kapcsán a költő megzenésített verseit hallgatták. Kedden a csonoplyai, újonnan épített birkafarmot látogatták meg, ott több háziállattal ismerkedtek. A továbbiakban Bosnyák Mária és Smith Zsanett jóvoltából Szent Iván-napi ismerkedést mutattak be, este pedig Szent Iván-éji tüzet gyújtottak. Ezen a napon Mátyus Dávid és Bagi Lea közreműködésével népdaléneklés, néptánc- és citerazenei bemutató is zajlott.

Szerdán a táborlakók kirándultak Doroszlóra, ahol a Nagy Kati néni-féle tisztaszobát látogatták meg, betekintést nyertek az Önkéntes Tűzoltótestület működésébe, ismeretterjesztő sétát tettek a Doroszló-Szentkúton, helyiek vezetésével, a zombori Laza Kostić KK munkatársa, Szitás Mária szervezésében. Doroszlón a gyerekek uzsonnáját a Kuckó Gyermeksarok támogatta. Zomborban a megyeháza épületének látnivalóit tekintették meg Pribilla Attila segédpolgármester vezetésével, továbbá a Városi Múzeumba és a Szent István-templomba látogattak el.

Csütörtökön Szabó Gábor szórakoztatta a gyerekeket, továbbá a délután folyamán, szintén Szitás Mária szervezésében a kupuszinai Toldi István, többszörösen díjazott népmesemondó, mesefa és a doroszlói L. Móger Tímea költő, (újság)író részvételével zajlottak foglalkozások a gyerekek számára. A napot a bajsai íjászok bemutatója zárta.

A tábor ideje alatt a gyerekeknek mesedramatizációt kellett színpadra állítani, népmesei, néptáncos, verses elemekkel tarkítva. Pénteken záróműsort tartottak, bemutatták a csoportokba osztva tanult jeleneteket. Továbbá megtörtént a szabadidőben zajló sportversenyek, játékok eredményhirdetése.

A szervezők és a helyi közreműködők mellett a tábor létrejöttét a szülők is nagyban támogatták, a távolabbról érkezők ugyanis a helyi, illetve a nemesmiliticsi gyerekeknél, családoknál voltak elszállásolva.