2024. április 20., szombat

Ragadozó madarakkal a rágcsálók ellen

„T” fákat helyeztek ki a szántóföldekre

A topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület minden alkalmat megragad, hogy felhívja a mezőgazdasági termelők figyelmét a ragadozó madarak fontosságára, és arra az egyszerű tényre, hogy ezek a madarak főként kis rágcsálókkal táplálkoznak. Mivel az idei év gradációs évnek számít a rágcsálószaporulat szempontjából, így a termelőknek bizony meggyűlik a bajuk ezekkel az állatokkal. Ám hatékony védekezésnek bizonyulnak a ragadozó madarak.

Sihelnik Ágnes felvétele

Sihelnik Ágnes felvétele

Mivel azonban kevés olyan magas fa van még a szántóföldek közelében, melyen megtelepedve az egerészölyvek és más ragadozók megfigyelhetik zsákmányállataikat, így az Arcus Környezetvédő Egyesület aktivistái, mintegy segítségképpen úgynevezett „T” fákat (té-fákat) helyeztek ki azokra a földterületekre, melyeknek tulajdonosai nem kizárólag a vegyszerektől várják a megváltást.

A projekt koordinátora, Sihelnik József személyesen is részt vett a munkálatok elvégzésében. A „T” fák kihelyezésének ötlete is tőle származik. A kivitelezésről a következőket mondta:

- Az idei évben is sikeresen pályáztunk a Topolya község Önkormányzata által kiírt, Föld napjára szóló pályázaton. Ennek köszönhetően sikerült 38 darab „T” fát elkészítenünk. Ez tulajdonképpen nem más, mint egy oszlopon keresztben elhelyezett és rögzített léc, ami így „T” betűre hasonlít. Erre azért van szükség, hogy magaslatot képezzünk a ragadozó madarak számára, ahonnan azok megfigyelhetik az alattuk közlekedő rágcsálókat, és ennél fogva könnyebben tudnak zsákmányt ejteni. Ezzel a módszerrel bizonyos parcellákra oda tudjuk vonzani ezeket a madarakat, mint például az egerészölyvet, vörös vércsét, de ugyanúgy egyes bagolyfajokat  is, mint a kuvikot, az erdei fülesbaglyot, vagy akár a gyöngybaglyot is. Egy lucernatáblán, vagy tarlón ezzel a módszerrel hatékonyan gyéríthető a rágcsálóállomány. A „T” fákat májusban helyeztük ki a topolyai határban olyan földterületeken, melyeknek tulajdonosaival előzetesen beszélgettünk, és ismertettük velük a módszer hatékonyságát, lényegét.

Az érintett gazdák nemcsak a „T” fák kihelyezését engedélyezték, de azt is vállalták, hogy az elkövetkezendő időszakban is használják majd őket, illetve szükség szerint áthelyezik azokat. Ezzel nem csak a kevesebb vegyszerhasználat mellett döntöttek, de a madarak védelméhez is hozzájárultak, vadászterületet biztosítva számukra.