2024. április 26., péntek

MagyarZó Pistike messéi

Amióta az eszemet tudom, minden évben, amikor kivirágoznak a gyümölcsfák, a zősök elsütnek egy uncsi poént, amely úgy hangzik: „Tavasz van, én meg Zerbiában élek!” Az idén azonban egy kicsit módosítottak rajta, merthogy úgy mondták: „Tavasz van, én meg még mindig Zerbiában élek!” No de miért olyan nagy kunszt Zerbiában élni, amikor ez a lehetőségek orzága?!

– Azt árulja el nekem, kedves zomzéd – mondá a Zacsek –, hol van még széles e nagyvilágban, hogy a miniszter és társasági köre éhségsztrájkkal fenyegetőzik, ha az ellenzék nem hagy föl hatalomellenes aktivitásával?!

– A Che-rajongó védelmis Vulin ötlettára kiapadhatatlan – bólogata atata –, ha nem lenne miniszter, nyugodtan kipróbálhatná magát az abszurd humort ápoló show-műsorokban.

– A külföldi média a hír mellé zárójelben kiírta, hogy nem álhírről van szó – jegyzé meg amama.

– A külföldieknek szerencséjük, hogy nem az itteni politikusok kijelentésein és cselekedetein szocializálódtak, különben tudnák, hogy minél hihetetlenebb, annál igazabb egy hír – állapítá meg a Zacsek.

– Annak idején a katonaságban nekünk egy alkalommal az ezredes kioktató előadást tartott arról, hogy a katona sohasem utasíthatja el az ételt, mert az éhes katona könnyű préda, és egy katonának mindig felkészültnek kell lennie a bevetésre – mesélé atata. – A tizenöt napos kiképzés alatt a Vulinnak nyilván ilyen előadásokra már nem futotta.

– Na de biztos kioktatta őt a Vučko, mondván: Ne vicceljél, drusza, mi van, ha megtámad bennünket valamelyik külső ellenség, vagy az ellenzék államcsínyt kísérel meg, te meg védelmi miniszterként korgó gyomorral nem tudod ellátni a feladatod?! – mondá a Zacsek. – Ez biztos jobb belátásra sarkallta.

A zősök annyit mesélnek erről a Vulin bácsiról, hogy én azon csodálkozom, miért nem készülnek róla olyan gazdagon illusztrált vékony mesekönyvek, mint a Heidiről meg a Marikáról: Vulin az ejtőernyősökkel menetel; Vulin 200 ezer eurót kap a kanadai nagynénitől; Vulin katonásdit játszik; Vulin éhezni készül…

– Az a legnagyobb bajom ezzel az éhségsztrájk-bejelentéssel, hogy komolytalan, olyanok fenyegetőznek vele, akiknek fogalmuk sincs, mit okoz hosszú távon az ételmegtagadás, és kizárólag marketingcélokat szolgál – dünnyöge a Zacsek.

– Naná, hogy önreklám az egész történet – helyesele atata. – Pózer ez mind egy szálig, az efféle éhségsztrájkot én mindennap déltől este nyolcig végigcsinálom.

– Nagyon helyes, hogy végre felhagytál a csoki-, pogácsa- és ropifogyasztással, Tegyula – mondá amama. – Különösen ebben a böjti időszakban. A zomzédasszonnyal közösen mi is több napos tisztítókúrán veszünk részt a héten, úgyhogy a napokban meg se forduljon a fejedben kolbászos paprikást meg mákos bejglit kérni ebédre.

A Zacsek és a fater összenéztek, de egyikük sem szólt egy szót sem. Megvárták, hogy amama átmenjen a konyhába, akkor a zomzéd elmesélt egy viccet.

Két régi barát hosszú idő után összefut.

– És mondd, a kedves feleséged megőrizte szép karcsúságát?

– Mi az hogy megőrizte?! Meg is duplázta!

Kuncogtak egy sort, amikor amama átszólt, hogy hallotta min szórakoznak, de vajon ők hallották-e azt, amikor a férj ultimátumot adott a feleségének.

– Nem?! Nos, azt mondta a férj a feleségének, ha nem fogysz le, találok mást, mire az asszony lefogyott: és talált mást!

Az atyafik, ügyet sem vetve amama tanulságos viccére, a következő pillanatban már ott folytatták, ahol az imént abbahagyták.

– Az ilyen éhségsztrájk-bejelentések, intézmény-védelmezések a nem létező támadóktól, tüntetés-elemzések meg hasonló rendhagyó események csupán arra jók, hogy addig sem kell a gondokról és a meg nem valósított ígéretekről beszélni – mondá a Zacsek.

– A hatalom ügyesen használ ki minden incidens-gyanús helyzetet, az ellenzék néha még a kezére is játszik ebben, mint a Szergej színész szerencsétlen kijelentésével az országba telepített magyarokról – bólogata atata.

– Nyelvbotlás volt – lépe be a zobába amama –, gyorsabban jár a nyelve, mint a gondolatai, ezt mondta, és bocsánatot kért tőlünk, magyaroktól.

– Elfogadom – mondá a Zacsek –, csak hát nehéz lesz komolyabban foglalkozni politikával, ha gyorsabb a nyelved az eszednél!

– Én úgy meghatódtam – olvadoza amama –, amikor a Vučko, a Vulin és a többiek mind magyarvédelmezőként sorakoztak fel, hogy már majdnem átértékeltem magamban a kilencvenes éveket.

– Micsoda idők voltak azok! – sóhajta atata. – De ez a mai Aranykor sem kutya! Pancsováról a múlt szombaton nem indultak menetrend zerinti autóbuszok Belegrádba, mert az utasszállító vállalatnak nem volt hozzá üzemanyaga.

Mivel az öreg hajlamos ilyenkor egy kissé elkedvetlenedni, hogy oldja a hangulatot, a Zacsek elmesélt egy viccet.

Beszélgetnek a sebész, a műépítész és a politikus, hogy kinek a foglalkozása a legöregebb a világon.

Azt mondja a sebész:

– Isten Ádám bordájából teremtette Évát. Ő volt tehát az első sebész, mégpedig nagyon ügyes!

– Igen, csakhogy Isten Évát a hatodik napon teremtette – mondja a műépítész. – A kezdetek kezdetén csak a káosz volt, majd valaki rendet teremtett. Ki más teremthetett rendet, ha nem egy műépítész?

Mire a politikus:

– Ez minden rendben, de szerintetek vajon ki teremtette a káoszt?

Káoszteremtésnek mostanság sem vagyunk híján. A kereskedelemügyis Raszimnak immár papírja van arról, hogy nem kábítószer-kereskedő. A Sejsej ugyanis azzal vádolta meg, hogy drogdíler, mire ő feljelentést tett önmaga ellen, hogy az illetékes szervek derítsék már ki, igaz-e a radikális vezér állítása róla, azok pedig megállapították, hogy nem igaz. Úgyhogy a kereskedelmi csatornákon vendégeskedő Sejsej kénytelen lesz valami újat kitalálni. Mondjuk, politikai elképzeléseket már nemigen vár el tőle senki, s neki is teljesen megfelel ez a radikális celeb szerep. És még merészelje valaki azt állítani, hogy Zerbia nem a lehetőségek orzága, amikor egy elítélt háborús bűnösből is tévésztár lehet?!

A héten arról is ismételten megbizonyosodhattunk, hogy az emberek irtó fogékonyak a tragédiákra és a katasztrófákra. A párizsi Notre-Dame székesegyházat ért szerencsétlenség után bestseller listára került Victor Hugo A párizsi Notre-Dame című regénye a szépséges cigánylányról, Esmeraldáról és a púpos harangozóról, Quasimodóról.

– Az esettel kapcsolatban a lényeget mégiscsak a mindentudó zerb bulvársajtó mondta ki: a tűzvész Isten büntetése Kozovó miatt! – mondá a Zacsek. – Az első világháború lezárásának századik évfordulóján ugyanis a székesegyházban Kozovó zászlaját is kitűzték. Most aztán meglakoltak érte!

– Zomzéd – így atata –, nem gondolja tán, hogy a világban bármi is megtörténhet, aminek nincs köze Kozovóhoz?!

– Engem ez az egyszerű logikai észjárás nyűgöz le – morgolóda a Zacsek –, felesleges bármit is elemezni, ne adj isten, kivizsgálni, minden világos: Isten büntetése! Kész! És az, aki ezt beveszi, nyilván minden más esetben is kész elfogadni az efféle ok-okozati összefüggésekre alapozott magyarázatot. Kell ide tudós, orvos, mérnök, szociológus, jogász, bármiféle szakember?! Az ő magyarázataik mindig körülményesek, nehezen felfoghatók, teli vannak kétellyel. Isten büntetése! Ez mindent megmagyaráz. Kész!

– Az efféle agybajnokoknak mondogatta volt megboldogult nagyapám: Ha te olyan messze laknál, mint amilyen hülye vagy, sose érnél haza! – merenge atata.

Ám az agybajnokoktól a héten a tanítónéninek tanítás közben megfájdult a feje, egész matekórán a halántékát masszírozta. Azt javasoltam neki, hogy hazafelé menet térjen be a gyógyszertárba, és kérjen a patikus csajtól egy mínusz ötös tablettát fejfájás ellen.

– Miért pont olyat, Pistike?

– Mert az egyből hat, tanítónéni!

A csajoknak meg azt üzenem, készüljenek föl a locsolkodásra. És ne feledjék: „Piros tojás, fehér nyuszi, / Locsolásért jár egy puszi!”

Pistike, rendszeresen étkező, gyors észjárású, meseolvasó locsolkodó