Leszögezhető, hogy a Formula–1-es Bahreini Nagydíj hétvégéjén új csillag született a Ferrari friss igazolása, Charles Leclerc személyében. A 21 éves tehetség azonban hiába haladt meggyőzően első diadala felé, a technika megakadályozta őt ennek elérésében, és végül Lewis Hamilton vezetésével a Mercedes szerzett kettős győzelmet egy olyan hétvégén, amely a kezdettől fogva az utolsó fél óráig a Ferrari jegyében telt.

Lewis Hamilton és Charles Leclerc (Fotó: Beta/AP)
A 2019-es szezon alakulása szempontjából jó hírnek számított, hogy az év második futamára megfordultak az erőviszonyok a mezőny két élcsapata között. Az Ausztráliát még uraló Mercedes lendülete Bahreinre nem folytatódott, és a teszteken látott felállás kezdett kirajzolódni a Ferrari fölényével. A vörös autók az egész hétvégén az egyenesekben mutatott erősebb tempóval múlták felül fő riválisukat, és az időmérőn is kisajátították az első két helyet, méghozzá új pilótájuk, Leclerc vezetésével.
A rajtnál helycsere történt az élen, Sebastian Vettel lerajtolta csapattársát, aki egy elég zűrös első kör után maga mögé tudta utasítani a Mercedeseket, és pár perccel később Vettelt is visszaelőzte. Bár a pályán megkönnyítette az előzést, hogy három DRS-zónát is kijelöltek, amelyekben az üldöző pilóta a hátsó vezetőszárny egy elemének lenyitásával jelentős tempóelőnyre tehetett szert, ez legalább számos helycserét tett lehetővé a futam során, és még a Ferrarik is kisebb csatába bonyolódtak, megcáfolva azt a feltételezést, hogy az olaszok csapatutasításra készülnének.
Leclerc innentől elhúzott, Vettel pedig Hamiltonnal csatába bonyolódott, amely aszerint alakult, hogy éppen melyikük milyen gumikat kapott a kerékcserék után: a döntő momentumot az jelentette, amikor a futam utolsó harmadában a brit külső íven megelőzte a németet, aki ezt követően hibázott és megpördült, majd megsérült szárnya is leszakadt az egyenesben, ijesztő látványt nyújtva. A német egy bokszkiállás után vissza tudott térni, és az 5. helyen futott be, ám végül nem is az ő hibája jelentette a csapat legfőbb veszteségét.
Az első győzelme felé haladó monacói pilóta tíz körrel a leintés előtt aggódva jelezte csapatának a motorerő gyengülését. A futamot addig uraló Ferrariban az energia-visszanyerő rendszer ment tönkre, és mivel ennek kulcsszerepe van az autók teljesítményében, Leclerc tempója körönként 3-4 másodperccel visszaesett. 10 szekundumos előnyét könnyen ledolgozta Hamilton, aki így átvette a vezetést, és váratlanul megnyerte a Bahreini Nagydíjat, amelyen a Mercedesnek korábban egyetlen pillanatig sem állt a zászló. Valtteri Bottas is levadászta Leclerc-t, így hozva kettős győzelmet csapatának, a ferraris pedig végül amiatt tudott mégis bejönni az alsó dobogós helyre Max Verstappen előtt, mert a két Renault, Nico Hülkenberg és Daniel Ricciardo három körrel a vége előtt rejtélyes okból szinte egy időben ment tönkre, és állt meg a pálya szélén, így biztonsági autó mögött intették le a futamot.
A Mercedes tehát a vártnál sokkal jobb eredménnyel búcsúzott Bahreintől, ám továbbra sem ülhetnek a babérjaikon: könnyen lehet, hogy a Ferrari a következő versenyeken is gyorsabb lesz, ráadásul Leclerc személyében új kihívó szállt be a harcba, aki már csak idő kérdése, mikor ünnepelhet a dobogó tetején.
A mezőny a szahíri pályán marad, hiszen kedden és szerdán itt tesztelnek a csapatok, aminek két érdekes szereplője is lesz: a McLarenbe beül Fernando Alonso, hogy először próbálja ki csapata idei autóját tavalyi F1-es távozása után. A Ferrari pedig esélyt ad új fiatal tehetségének, Mick Schumachernek. A hétszeres világbajnok Michael 20 éves fia első F1-es tesztjét rögtön a Scuderiával teljesítheti kedden, majd szerdán átül a partnercsapat Alfa Romeo autójába.
Két hét múlva pedig különleges pillanatához érkezik a Formula–1, hiszen a világbajnokság 1950 óta íródó történetének 1000. versenyét futják majd a Kínai Nagydíjon – a vezetőség pedig alighanem különlegességekkel készül a jeles pillanatra.
A Bahreini Nagydíj végeredménye: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:34:21,295, 2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) +2,9 másodperc hátrány, 3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) +6,1, 4. Max Verstappen (holland, Red Bull) +6,4, 5. Sebastian Vettel (német, Ferrari) +36,0 stb.
A bajnokság állása, pilóták: 1. Bottas 44 pont, 2. Hamilton 43, 3. Verstappen 27, 4. Leclerc 26, Vettel 22 stb.
Csapatok: 1. Mercedes 87 pont, 2. Ferrari 48, 3. Red Bull 31, 4. Alfa Romeo 10, 5. McLaren 8 stb.
