2024. március 29., péntek

Jól áttelelt az idejében elvetett gabona

Ismét mélyponton a sertés felvásárlási ára – Közép-bácskai mezőgazdasági körkép

A topolyai község területén található szántóföldeken jelenleg jó állapotban vannak az optimális időben elvetett őszi kalászosok és az olajrepce is.

Fotó: Tóth Péter

Fotó: Tóth Péter

A hótakaró megvédte a gabonát a fagyoktól, az elmúlt napok esőzései pedig növekedésre serkentik a növényeket. Szépen zöldülnek a búzamezők, nem látni sárga foltokat a földeken. Problémát okozhat viszont, hogy az elhúzódó vetés miatt az összterületnek talán fele kelt ki idejében. Ebből kifolyólag a későn vetett parcellákon elmaradt a bokrosodás. Akadnak, akik már megkezdték a fejtrágyázást, több szakember szerint azonban talán jobb döntés lenne márciusban elvégezni.

Jó állapotban van az ősszel idejében elvetett búza, valamint az őszi árpa is. Azok a termelők, akik az ősszel tapasztalható szárazság ellenére idejében elvetették, most elégedettek lehetnek. Nagyon sokan azonban csak novemberben tudták elvetni a kenyérnek való magját, s sokan még decemberben is vetettek. Ezeken a parcellákon sajnos csak most kel a gabona. Branko Dudić mezőgazdasági mérnök, a topolyai Bácska Földműves-szövetkezet igazgatója elmondta, hogy még nem kezdődött meg a gabona fejtrágyázása. Véleménye szerint hatékonyabb lesz, ha márciusban két alkalommal ammónium-nitrátot juttatnak a földre, így serkentve a gabona növekedését. Sokan azonban már megkezdték a fejtrágyázást. Az előveteménytől, a vetési körülményektől, valamint a foszfor, kálium és a magnézium talajban elérhető mennyiségeitől függően célszerű tápanyagellátási tervet készíteni. Alapvető fontosságú a megfelelő tápanyagmennyiséget a meghatározott stratégia szerint alkalmazni, és odafigyelni a megfelelő kijuttatási időre. Most általában UREA műtrágyatípust szórnak a termelők. Azt is elmondta, hogy folyamatban van a szerződéskötés, a társas termelők kukoricára és napraforgóra szerződhetnek. A szövetkezet vetőmagot, növényvédő szereket, igény esetén műtrágyát is biztosít, illetve szavatolja a termény felvásárlását is.

Azt is elmondta, hogy az idejében elvetett búza szépen megbokrosodott, szerencsére a fagyok nem tettek kárt az őszi vetésű gabonákban. Ugyanez mondható el a repcéről is. A repce fejtrágyázását is ajánlatos hamarosan megkezdeni.

Barcsik Márta növényvédő szakember úgy véli, hogy jelenleg a rágcsálókra kell odafigyelni, és ha a búza- vagy árpaparcellákon nagyszámú lyukat észlelnek a termelők, cink-foszfid tartalmú csalétekkel kell védekezni ellenük, betartva a vadakra is veszélyes szer használatára vonatkozó előírásokat. Azokon a parcellákon pedig, ahol a gabona fejletlen vagy csak most kel, a gyomokra is oda kell figyelni, és szükség szerint vegyszeres gyomirtással megakadályozni, hogy a gyomok elnyomják a haszonnövényeinket. Egyelőre gombabetegségeket nem tapasztaltak.

Branko Dudić azt is közölte, hogy a Bácska Földműves-szövetkezetben felvásárolják a malacot, illetve a hízósertéseket is. A malac kilójáért élősúlyban 230 dinárt, a hízósertésekért pedig 120 dinárt. Ez viszonylag alacsony ár, főleg a hízók esetében, de az utóbbi időben ez tapasztalható a tágabb régióban is, ugyanis mindenhol csökkent a hízó felvásárlási ára. Akad, ahol csupán 115 dinárt adnak a sertések kilogrammjáért.