2024. április 19., péntek

Olcsóbb lett, hogy megdráguljon

Péntektől magasabb lesz a benzinre kirótt jövedéki adó – Senki sem mer jóslatokba bocsátkozni az áremelkedés mértékét illetően

Nem kedvez a szerbiai kőolajpiacnak a továbbra is jelentős méreteket öltő tisztességtelen konkurencia, továbbá az alapolaj csempészése sem, melyet sok helyütt dízellel kevernek és ekképp használnak üzemanyagként, számoltak be a Szerbiai Kőolajipari Vállalatok Egyesületénél a várható üzemanyagár emelkedése kapcsán. Az árakat befolyásolja maga az állam is, nem titok, hogy az üzemanyag árának jelentős részét egyébként is az ország „teszi zsebre” jövedéki adó címén. A jövedéki adó pedig éppen emelkedni fog február elsejétől, a kormány már közzétette az erre vonatkozó új adatokat. Nem rendkívüli növelésről van szó, hanem arról, hogy a vezetőség minden évben korrigálja a jövedéki adó értékét a múlt évben jegyzett fogyasztói árak alakulása szerint: amennyiben ezek az árak magasabbak voltak, úgy az akcíza is növekszik a következő korrekció alkalmával. Február elején éppen egy ilyen változás áll majd be, s a legtöbben biztosra veszik, hogy az adó növelése hamar maga után vonja majd az egyébként sem alacsony benzinárakról elhíresült országunkban az üzemanyag drágulását.

Csak a dollár esetleges gyengülése menthet meg bennünket az áremelkedéstől (Dávid Csilla illusztrációja)

Csak a dollár esetleges gyengülése menthet meg bennünket az áremelkedéstől (Dávid Csilla illusztrációja)

KÉT OK A DRÁGULÁSRA

Pedig a mögöttünk álló időszakban éppen olcsóbb lett az üzemanyag, annak ellenére, hogy a világpiacon másféle irányt lehetett észlelni, a kőolaj hordónkénti ára öt nap alatt 11 dollárral emelkedett, 50,47-ről 61,09 dollárra. Ugyanebben a periódusban Szerbiában a benzin ára két dinárt esett és 143,63 dinárra csökkent. Az eurodízel 1,6 dinárral lett olcsóbb, hogy 158,46 dinárba kerüljön, az autógáz ára pedig 2,9 dinárral lett alacsonyabb, 78,17 dinárt kell érte fizetni a töltőállomásokon. Minderre, természetesen, van megfelelő magyarázat is. Tomislav Mićović, a Szerbiai Kőolajipari Vállalatok Egyesületének főtitkára kijelentette, hogy a piacon történő változások hozzávetőleg olyan sebességgel mutatkoznak meg mindig az üzemanyag aktuális árában, amilyen fejletlen az adott országban a konkurencia. Mint mondta, a fejlettebb országokban nem érezhető meg egy ideig a változás, akkor sem, amikor az üzemanyag előállításának reális költségei, vagyis az üzleti kiadások növekednek, éppen a jelenlévő konkurencia hatásának köszönhetően. A fogyasztók az ilyen piaci feltételeknek látják a hasznát. Szerbiában a konkurencia jelentéktelenebb, ezért az árak gyorsabban változnak, nincs igazi versengés. Néhány nap múlva tehát megérezhetjük a világpiaci ár módosulását is, amelyet a kormány jövedékiadó-növelése még megfejel majd egy kicsit.

ALBÁNIÁVAL AZ ÉLEN

A régióban Albániát leszámítva, hazánkban vásárolhatjuk a legdrágább benzint. Az itteni átlagos ár 1,213 euró, ettől magasabbat csak Tirana produkál 1,4 euróval. Még Görögországban is olcsóbban lehet tankolni, pedig ott jó ideje mindig drágábbnak számított az üzemanyag. További változás a régióban, hogy nem Bosznia-Hercegovinában a legolcsóbb az üzemanyag, Bulgária és Macedónia kínálja a legkedvezőbb árakat: az előző országban a benzin 28,58 dinárral olcsóbb, Macedóniában az eurodízel 46,26 dinárral olcsóbb, mint idehaza.

Péntektől a kormány új jövedéki adóilletékei lépnek érvénybe: az ólommentes benzinre kirótt adó 1,10 dinárral növekszik és 56,04 dinárt tesz ki, az eurodízel esetében 1,13 dinárral lesz magasabb az akcíza, 57,63 dinárt jelent, 0,86 dinárral növelik az autógáz esetében is az illetéket, amely így 43,76 dinár lesz. A Szerbiai Kőolajipari Vállalatok Egyesületénél közölték, hogy a növekedés kihat a beszállítókra és a feldolgozókra is, az üzemanyag előállításának a költségei azonnal növekednek majd. Nem tudni, hogy mennyivel lesz drágább a benzinkutakon az üzemanyag, de bizonyos áremelkedésre számítani lehet. Az egyedüli reménysugár az lehet, ha valamelyest csökken az amerikai dollár világpiaci ára, mert akkor alacsonyabb árfolyamon gazdálkodhatnak a Szerbiában üzletelő cégek, s egy ilyen esetben még az is elképzelhető lenne, hogy egyáltalán nem lesz drágulás az akcízák növelése következtében.