2024. március 29., péntek
IMF-TÁRGYALÁSOK

Végre nyereséges az energiaszektor

Anyagilag megszilárdult a szerbiai energiaszektor – hangsúlyozta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) James Roaf vezette küldöttségével való tegnapi találkozóján Aleksandar Antić bányászati és energiaügyi miniszter.

Az IMF, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), valamint a Világbank képviselői megállapították, hogy Szerbia kormánya komoly erőfeszítéseket tett a pénzügyi konszolidáció és az IMF-fel kötött legutóbbi hitelszerződés sikeres végrehajtása érdekében. A szakértők csütörtöki ülésén a három pénzintézmény és a köztársasági kormány képviselői közösen jelölték ki azokat az eszközöket, melyek segítségével folytatják a szerbiai energiaszektor nemzetközi megfigyelését – közölte a szaktárca.

Antić miniszter megállapítása szerint az energiaszektorban összehasonlíthatatlanul jobb a helyzet, mint a Valutaalappal kötött készenléti hitelszerződésben foglalt időszak elején volt.

– Rendeződött az ágazat anyagi helyzete, és példaként szolgálhat ahhoz, hogyan kell rendet tenni a közvállalatokban. Most először vagyunk abban a helyzetben, hogy az energiaszektor összes vállalata nyereséggel gazdálkodik – mondta Antić.

A közlemény szerint a nemzetközi pénzintézményekkel tartott megbeszélésen részt vett Mirjana Filipović, a Bányászati és Energiaügyi Minisztérium, valamint Nenad Mijailović, a Pénzügyminisztérium államtitkára, Milorad Grčić, a Szerbiai Villanygazdaság megbízott vezérigazgatója és Dušan Bajatović, a Srbijagas vezérigazgatója a munkatársaival.