2024. április 19., péntek

A lap jövőjét a fiatalok határozzák meg

Kiosztották a Dnevnik legjobb újságíróinak járó elismeréseket

A Dnevnik napilap fennállásának 75. évfordulóját ünnepli. Ez alkalomból tegnap a lap székházában adták át a legjobb újságíróknak járó díjakat.

Svetlana Stanković, a szakmai zsűri elnökének elmondása szerint ez a jubileum arra ösztönözte a bizottság tagjait, hogy az idei elismeréseket a szerkesztőségben dolgozó fiatal újságírók kapják meg. A több mint hetvenéves múltra visszatekintő napilap ilyen módon fiatalos arcát mutatja be, hiszen éppen a fiatal újságírók azok, akik hozzájárulnak az egyik legidősebb vajdasági napilap jövőjéhez. A szakmai zsűri egyhangú döntése alapján az első díjat Maša Stakić, a napilap online kiadásának munkatársa érdemelte ki. A második elismerést Igor Burić, a művelődési rovat újságírója kapta meg, míg a harmadik kitüntetett Marko Ristić, a sportrovat újságírója lett. A tiszteletdíjas munkatársaknak járó elismerést Iva Uzelacnak ítélték oda, akinek kezdeményezésére több mint két éve újraindult a sakkrovat.
Maša Stakić elmondása szerint ez az elismerés a napilapban tapasztalható új energiát szimbolizálja. Kiemelte, hogy egyre több fiatal újságíró tevékenykedik a szerkesztőségben, akik természetesen a hivatás fortélyait az idősebbektől tanulhatják meg. Az újságíró most már két éve a lap munkatársa, és számára a legszebb, hogy ez alatt az idő alatt Vajdaság helyi önkormányzatainak felét bejárta, és az olvasókkal, a polgárokkal a helyszínen beszélgethetett.