Kishegyes központja az elmúlt időszakban igen komoly változáson ment keresztül.
Vajdaság
Az ókéri római katolikus templomot 1816-ban építették és Szent Mihály Arkangyal tiszeletére szentelték fel. A templom búcsúját minden évben szeptember utolsó, vagy október első vasárnapján tartják.
Az újvidéki Európa Kollégium férőhelyeire vonatkozó, első pályázati kört július 14-e és szeptember 1-je között érhették el azok az elsőéves egyetemi hallgatóknak, akik a székváros területén kezdik...
Bontják a régi felüljárót Szabakán, így azon a vonatok már nem közlekednek, írja a gradsubotica.co.rs.
A Fidesz ferencvárosi tisztségviselőit és aktivistáit látta vendégül a szabadkai Városházán dr. Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnöke.
Vajdaság népzenészei, néptáncosai, és népi kézműves mesterei, valamint a népművészet megannyi ágazatának alkotói találkoztak Topolyán a Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon sportcsarnokában és annak...
Az idén Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjjal kitüntetett szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület fennállásának 75. évfordulóját ünnepli.
A moholi Szent György-templomban szombaton előadással, alkalmi irodalmi műsorral, fotó- és gyermekrajz-kiállítással, valamint hálaadó misével ünnepelték meg a doroszlói Mária-kegyhelyre 1993-ban...