2025. július 11., péntek

Szabadulás a szabadba

Nyugat-bácskai kalandok és közösségi élmények Zomborban

Az idén július 7. és 11. között tartották meg negyedik alkalommal a (V)izgő-mozgó tábort a zombori Magyar Polgári Kaszinó fiataljai. A tábor célja, hogy a tartalmas együttlétek, kirándulások, játékok és a mozgás öröme által a gyerekek megtapasztalhassák az igazi, offline közösségi élményeket, és közösen fedezzék fel a nyugat-bácskai nyár adta lehetőségeket.
Cselenák Kinga szervező elmondta, hogy minden évben nagyon pozitívan zárul az öt nap.

– Pénteken, amikor a gyerekek hazamennek, könnyes a szemük, és nemcsak nekik, hanem nekünk is. Alig hisszük el, hogy ismét sikerült megvalósítani a tábort, és már várjuk a következő alkalmat – fogalmazott.

A tábor a zombori Magyar Polgári Kaszinóban kapott otthont, ahonnan a gyerekek kirándulni indultak, hiszen a cél, hogy minél több időt töltsenek a szabadban.

– Az idén újításként bevezettük a kerékpáros közlekedést is. Sok gyermek hozott biciklit, és béreltünk is néhányat, így a helyi kerékpárúton eljutottunk a csatornapartra, ahol fürdőzés és kajakozás is volt, amennyire az időjárás engedte. Bár a bezdáni kirándulás az eső miatt elmaradt, a gombosi strandolásra sor került – mondta a szervező.

Kinga hozzátette, a felhős napokra is készültek.

– Rengeteg zenés-táncos programot tartottunk, kézműveskedtünk is. Gyöngyöt fűztünk, gyurmáztunk, himnuszt és verset is írtunk. Esténként különböző játékokkal szórakoztattuk a gyerekeket, például Szerencsekereket játszottunk, voltunk a zombori piactéren és a megyeházánál is, ahol fogócskáztunk és figurakereső játékot játszottunk. A napokat reggeli tornával kezdtük, este pedig közösen értékeltük a napot. Mindenki húzott egy-egy érzelmi kártyát, és azok alapján mesélte el, aznap mi tetszett neki, vagy éppen mi nem.
A résztvevők Vajdaság számos településéről érkeztek, jöttek zomboriak, nemesmiliticsiek, kishegyesiek, csonoplyaiak, kúlaiak, veprődiek, szabadkaiak, és külföldön élő gyerekek is, például Amerikából vagy Svájcból, ám zombori származásuk miatt a hazai nyaralásukat igazították a tábor időpontjához – mondta.

Kinga külön köszönetet mondott szervezőtársainak is.

– Együtt dolgozunk Vranić Valentin, Harangozó Boglárka, Molnár Valentin, Galac Dóra, Harangozó Fanni, Cselenák Zsolt és Cselenák Nagy Mónika kollégáimmal – sorolta, majd a támogatókra is kitért.

– Elsősorban a Magyar Polgári Kaszinónak tartozunk köszönettel, amely mindenben mellettünk áll, és biztosítja ezt a gyönyörű helyszínt. Emellett sokat segítenek a helyi cégek és magánszemélyek hozzájárulásai is – hallottuk Cselenák Kingától, aki a tábor céljáról szólva így fogalmazott:

– Szeretnénk átadni a gyerekeknek azt a szellemi értéket, amit mi is itt kaptunk gyerekként. Fontosnak tartjuk a vajdasági magyar közösség építését is – tette hozzá.

A gyerekek is örömmel meséltek a tábori élményeikről. A csonoplyai Szélik Arnold elmondta, hogy nagyon jól érzi magát, sokat játszanak és fürdenek, a táborvezetők pedig szuperek. Első alkalommal vesz részt a programban, egy barátja hívta el, ő pedig a szüleivel egyeztetve úgy döntött, kipróbálja, és már most biztos benne, hogy jövőre is szívesen visszatérne.

Gyürki Noel Szabadkáról érkezett, és ez az egyetlen tábor, amelyen az idén részt vesz. Unokatestvére hívta fel a figyelmét a lehetőségre, ő pedig kíváncsian csatlakozott. Mint mondta, a legjobban a fürdőzés tetszik neki.

Fehér Lara Kishegyesről már visszatérő résztvevője a zombori tábornak, elsősorban a jó társaság miatt. Itt szerzett barátokat, akikkel év közben is tartja a kapcsolatot. Úgy érzi, a programok mindig érdekesek és emlékezetesek, a szervezők pedig évről évre újítanak. Az idén például a bowling volt új élmény. Megszerette Zombort és Nyugat-Bácskát is. Biztos benne, hogy amint teheti, visszatér.
Mátyus Lilla Nemesmiliticsről szintén nem először táborozik a Kaszinó szervezésében. Úgy véli, minden program élvezetes, a szervezők pedig nagy odaadással dolgoznak azon, hogy a gyerekek jól érezzék magukat. Mivel rendszeresen jár úszni, számára a vízi programok a legkedvesebbek, de minden nap tartogatott számára izgalmas élményeket. Külön értékeli, hogy új barátokra is szert tehet, és más településekről érkező fiatalokat is megismerhet.

Sport, kirándulás, zene, nevetés, kaland, játék, tánc, barátok, mozgás, víz, nyár, élmény – ezek a kulcsszavak jellemzik leginkább a zombori tábor hangulatát. Bár a program most véget ér, a szervezők már a jövő évi (V)izgő-mozgóra készülnek, és szeretettel várnak minden „szabadba szabadulni vágyó” gyermeket.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A közkedvelt szervezőcsapat egy része (Fotó: Cselenák Kinga)