– A megválasztásunk óta nap mint nap azon dolgozunk, hogy a város és a község lehetőségeihez mérten minél többet hozzunk ki belőle – hangzott el Zentán a csütörtök délelőtt megtartott évértékelő sajtótájékoztatón, amelyen Burány Hajnalka, Zenta község polgármestere, Juhász Attila, a községi képviselő-testület alelnöke, Vörös Attila polgármesteri tanácsadó, valamint Zenta község tanácsának tagjai, Sztantity Szebasztián gazdasággal, pénzügyekkel, infrastruktúrával, turizmussal és Bognár Zsolt művelődéssel-oktatással megbízott tag összegezték a tavaly július 10-én megválasztott új vezetőség elmúlt egy évét.
– A helyhatósági választások alkalmával kapott szavazatokkal bizalmat adtak nekünk az emberek, amelyet ezúton is köszönünk. Úgy gondolom, hogy a vállalt munka nagyon nagy feladat, és ezzel mindenki tisztában volt. Az elmúlt egy év bebizonyította, folyamatosan arra kell törekednünk, hogy minél több programot, projektet megvalósítsunk, és minél több lehetőséget Zentára hozzunk – emelte ki a polgármester. – A kampányban tett ígéreteink és programunk az elmúlt időszakban tervekké alakultak, amelyek egy részét már meg is valósítottuk, a többi pedig szinte karnyújtásnyira van, és reméljük, hogy a közeljövőben ezeket is sikerül megvalósítani. Szeretném kiemelni, hogy az önkormányzati munka nem napokban, hetekben vagy hónapokban mérhető, hanem inkább években, hiszen egyes projektek és tervek létrejöttéhez hosszú évek kellenek. Az önkormányzati munka nem csak protokollmegjelenésekben és nyilatkozatokban merült ki, sokkal fontosabb, hogy a folyamatos, megfeszített érdekképviselet mentén célokat tűzünk ki magunk elé.
Burány Hajnalka elmondta, hogy a kinevezését követően az első megoldandó feladat a híd kérdése volt. Rámutatott, hogy több mint 60 éves létesítményről van szó, és bár a karbantartása nem az önkormányzat hatásköre, ők hívták fel az illetékes minisztérium figyelmét arra, hogy a javítást mielőbb el kell végezni. Elmondta, a feltérképezés során gyorsan kiderült, hogy nagyobb a baj, mint gondolták, és a tervezettnél átfogóbb javításra lesz szükség. Mint tudjuk, a munkálatokat májusban fejezték be.
A polgármester a tavalyi év egyik legjelentősebb beruházásának a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium új épületének befejezését tekinti, amelynek esetében két fontos mérföldkő is teljesült: egyrészt rendezték a félbemaradt építkezés jogi státuszát, másrészt tartományi szerepvállalásuknak köszönhetően pénzt biztosítottak a beruházás befejezéséhez. Így az iskola új, korszerű tornateremmel, mosókonyhával és tantermekkel bővült. Hozzátette, hogy az iskola mögött található nyomda megvásárlásával újabb lehetőségek nyíltak meg az intézmény jövőjének tervezésében. A polgármester szót ejtett a közvilágítás korszerűsítéséről, valamint az egészségházak területén történt beruházásokról. Ez utóbbinál emlékeztetett, hogy a tornyosi épület az ősz folyamán megújult, és most sokkal rendezettebb környezetben várják a pácienseket, a felsőhegyi épület esetében pedig ideiglenes megoldás született. A bezárást követően átmenetileg a Zentai Egészségházban külön rendelőben fogadták a felsőhegyi betegeket, a hamarosan befejeződő munkálatok után azonban a művelődési ház bal szárnyában alakítanak ki orvosi rendelőt, vizsgálót és kötözőt, és ezentúl helyben kapnak ellátást a páciensek.
A polgármester rámutatott, hogy családbarát önkormányzatként fontosnak tartották a közlekedésbiztonság növelését, ezért pályázatot írtak ki, amelynek révén autós gyermeküléseket osztottak ki. Fontosnak tartotta megemlíteni a játszóterek korszerűsítését, és úgy fogalmazott, hogy a Margaréta óvoda mögötti játszótér összefogás eredménye, ugyanis a Biospringer vállalattal közösen hozták létre. A központi játszótér kapcsán azt mondta, annak felújítása folyamatban van, és a munkálatok három szakaszban valósulnak meg. Hozzátette, hogy mindezek mellett a Népkertben saját testsúlyos edzőrészt alakítanak ki. A sport területéről a Tiszavirág Kajakklub helyzetét emelte ki, és elmondta, hogy tavaly ősszel álmodták meg az új telephelyüket, és azt a múlt hétvégén már birtokukba is vehettek a sportolók. Mint mondta, jelen pillanatban a tereprendezést végzik.
Az évértékelőn Juhász Attila a községi képviselő-testület munkájáról számolt be. Elmondta, hogy az új felépítésű testület eddig tíz ülést tartott, és meghozta a szükséges döntéseket és határozatokat. Elárulta, hogy egy friss pályázati eredménynek köszönhetően Zenta azon huszonnyolc önkormányzat között volt, amely támogatást nyert az Államigazgatási és Önkormányzati Minisztériumtól. Ezt az összeget a városháza dísztermének felújítására fordítják majd. Szót ejtett arról is, hogy a zentai gyerekek sikeresen képviselték a várost a Borban megrendezett Plazma Ifjúsági Sportjátékokon.
Bognár Zsolt az oktatás területén történt beruházásokat vázolta fel. Beszámolt a tornyosi Tömörkény István Általános Iskolában történt beruházásokról, amelyek során az iskola tavaly nyáron megrongálódott mennyezetét és termeit újították fel, ugyanakkor beszélt arról is, hogy a tartományi pályázatok és a Magyar Nemzeti Tanács segítségével folyamatosan újul a zentai Petőfi Sándor Általános Iskola. A Stevan Sremac Általános Iskola helyzetével kapcsolatban elmondta, hogy a tető javítását áprilisban kezdték meg, és a munkálatok már a végéhez közelednek. Abban bíznak, hogy az új tanévben birtokukba is vehetik az épületrészt a diákok. Ehhez még hozzátette, hogy a tartományi kormány jóváhagyta a költségvetési tartalékból származó támogatást az iskola teljes felújításához szükséges projekt- és műszaki dokumentáció elkészítéséhez.
Vörös Attila a zentai és a községbeli eseményekről, valamint a turizmus terén alakuló dogokról számolt be. Kiemelte, hogy szeretnének létrehozni egy Savoyai Eugén-utat, amely nemzetközi jelentőségű lenne, és amelynek segítségével még több látogató érkezne a városunkba. Hozzátette, hogy a zentai csata jelentőségét kiterjesztenék Zomborra, Karlócára, sőt még Magyarországra és Ausztriára is. Szólt a Brekeke tófürdőről, amellyel kapcsolatban elmondta, hogy családbarát fürdő létrehozásán dolgoznak egy szakértői csoporttal.
A legvégén Sztantity Szebasztián az infrastrukturális beruházások terén kiemelte az aszfaltozási munkálatokat, valamint a Buránysor és Tonyos közötti útfelújítást. Elmondta, hogy a Francia Fejlesztési Ügynökséggel közösen három utcának szeretnének új kinézetet biztosítani, ami magában foglalja az utcák útjainak és zöld felületeinek a fejlesztését is. Szólt a határutak rendezéséről és a Karjadi út mentén kialakított szélvédő sávról is. Elmondta, hogy a vízvezeték-hálózat javítását is tervezik, ezt a város három különböző pontján kezdenék el.

Nyitókép: A beruházásokról és a tervekről is szóltak (Gergely Árpád felvétele)