2025. július 11., péntek

Nyári koncertek és Palicsi piknik

Főszerepben a zenepavilon és a férfistrand

A Palics Park Kft. idén ötödik alkalommal szervezi meg a Nyári koncertek a zenepavilonban elnevezésű rendezvénysorozatot. A régmúltat visszaidéző hangulatot hét együttes színesíti majd. Bálint Novák Mirella, a Palicsi Park Kft. igazgatója lapunknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy az esemény ötletét a régi idők palicsi programjai adták.
– A nyári koncertek július 19-én indulnak útjukra, és az érdeklődők hét szombaton élvezhetik azokat. Az első koncertet az ünnepélyes megnyitót követően Gordan Vidaković ismert előadóművész adja, míg a másodikat, július 26-án az Emotion Locomotion. A Virtuoso Orchestra augusztus 2-án, a Szabadkai Fúvószenekar pedig augusztus 9-én koncertezik. A folytatásban augusztus 23-án a Pro Musica Kamarakórus, augusztus 30-án a Blue Band, míg szeptember 6-án a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola növendékei zárják a koncertsorozatot. Ötödik éve rendezzük meg ezt a rendezvényünket. Az 1900-as évek elején, amikor a zenepavilon megépült, nagyon sokan látogattak el Palicsra. Az üdülőközpontban sétáltak az emberek a sétányon és beszélgettek. Akkoriban úgy próbálták ezeket a sétálókat szórakoztatni, hogy zenészeket hoztak az Osztrák–Magyar Monarchia minden részéből, akik a zenepavilonban zenéltek. A koncertek ingyenesek és szombat délutánonként 18 órától kezdődnek. A programnak egyre nagyobb a látogatottsága, és a tapasztalataink szerint szeretik az emberek ezt a rendezvényünket – részletezte az igazgatónő. 
A koncerteken kívül egy újdonsággal is kedveskedik a polgároknak a Palics Park Kft., ugyanis Palicsi Piknik elnevezéssel szerveznek egy mindenki számára szóló rendezvényt.
– Augusztus 3-án első alkalommal rendezzük meg ezt az eseményt. E vasárnapon 16 órától 22 óráig lesz lehetőség kikapcsolódni a palicsi férfistrandon. Ez is egy ingyenes rendezvénye a Palics Kft.-nek. Palicsnak ezer arca van, és szerettük volna bemutatni egy másik oldalát is. A közelmúltban nyitottuk meg az idényt a homokos strandon, ám a férfistrand egy teljesen más hangulatú hely. Itt óriási fenyőfák vannak, ezért ez a hely ideális a piknikhez. Minden generáció számára készülünk programokkal. A gyerekeket többek között csillámtetoválással várjuk, lehet majd jógázni, szalszázni, emellett zenével, kézműves sörökkel és borokkal is készülünk, street food is kapható lesz, vagyis minden, ami szem-szájnak ingere. Pikniktakarót hozhatnak a kilátogatók, de aki szeretne, saját étellel, itallal is készülhet, amit ott a kis takaróján elfogyaszthat. A gyermekek számára érdekes Tinker Labs is várja a kísérletezni vágyókat, valamint a fiatalokat lemezlovas is szórakoztatni fogja az esti órákban. Palics ezen részén a legszebb a naplemente, amit piknikezés közben meg is lehet majd csodálni – tette hozzá Bálint Novák Mirella.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Molnár Edvárd archív