2024. március 28., csütörtök

Csaknem kétmillió embernek kellett elhagynia otthonát a Harvey trópusi vihar miatt

Csaknem kétmillió  embernek kellett elhagynia otthonát a Harvey trópusi  vihar miatt Texasban és Louisianában - jelentette be pénteken  az amerikai szövetségi katasztrófa-elhárítási hivatal (FEMA). 

A FEMA jelentése szerint 779 ezer texasinak a hatóságok felszólítására  el kellett hagynia otthonát, további 900 ezren önként menekültek el a vihar elől. Bár Texas keleti megyéiben és Louisianában változatlanul tombol a vihar és még ezrek menekülnek, Houstonban és környékén már megkezdődött az áradat apadása.         Houstonban egyes negyedekben már szállingóznak vissza otthonaikba az emberek, megkezdődött a károk felmérése. A hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy nagy a járványveszély, ahol van is csapvíz, nem fogyasztható, az utcán hömpölygő víz baktériumokkal és nehézfémekkel szennyezett, kígyókat és alligátorokat sodorhat a víz. A The New York Times idézi a texasi egészségügyi hivatal szóvivőjét, Porfirio Villarrealt, aki elmondta: a víz mindenütt  fertőzött, már a vízbe lépés is komoly veszélyeket rejt. "Folyamatosan óva intjük az embereket, hogy ne gyalogoljanak az áradatban, még ha visszahúzódóban is van, a gyermekeknek pedig ne engedjék meg, hogy a vízben játsszanak. Ez még hetekig így lesz" - fogalmazott Villarreal.                 

Houstonban és a környékén lévő hat megyében péntek reggelre 44-re emelkedett a vihar halálos áldozatainak száma. 19 eltűntet még mindig keresnek.               

A keleti-texasi folyók tovább áradnak. Az egyik város, Port Arthur teljesen víz alá került, ezrek menekülnek a biztonságos menedékhelyek felé. A The Washington Post jelentése szerint a városban elfogyott az élelmiszer. A szomszédos Anahuacban lévő alligátorfarm 350 hüllője kiszabadult és eltűnt az áradatban.  

Az országos meteorológiai szolgálat árvízriadót adott ki Arkansas államra és Ohio déli vidékeire is. A szakemberek pénteken megerősítették: az Atlanti-óceán felett tomboló Irma hurrikán folyamatosan erősödik, "rendkívül veszélyes" hurrikán lesz, és várhatóan a jövő héten éri el az Egyesült Államok partjait.         

Péntek délután Sylvester Turner, Houston polgármestere arra szólította fel az elöntött otthonaikban maradottakat, hogy okvetlenül menjenek valamelyik menedékhelyre, mert a víztározók túlcsordulása miatt további vízszint-emelkedés és áradás várható.

Donald Trump elnök és Mike Pence alelnök a kora délutáni órákban fogadta több egyházi és segélyszervezet - köztük a Vöröskereszt, az Üdvhadsereg vagy a Déli Baptisták Konvenciójának segélyszervezete - vezetőit, hogy köszönetét fejezze ki a mentési munkálatokért. 

Rövid sajtótájékoztatóján az elnök bejelentette: vasárnapra országos imanapot hirdetett. Az elnök bejelentette: a nyári szabadság után hétfőn Washingtonba visszatérő törvényhozóktól első lépésben 5.9 milliárd dollárt kér majd a vihar texasi és louisianai áldozatainak megsegítésére. Trump reményét fejezte ki, hogy a kongresszus gyorsan megszavazza a kért summát. 

Rick Perry energiaügyi minszter - aki korábban texasi kormányzó volt - jóváhagyta, hogy a stratégiai olajtartalékból további 3.5 millió hordó olajat szabadítsanak fel. Perry a héten már engedélyezte egymillió hordónyi olaj felszabadítását.