2024. március 29., péntek
LABDARÚGÁS – SZUPERLIGA

Továbbra is hibátlan a Vojvodina

Folytatta kiváló szezonkezdését az újvidéki Vojvodina a szerb Szuperliga 4. fordulójában. Az utóbbi időben számos edzőváltáson átesett, jelenleg Nenad Vanić által edzett klub a čačaki Borac otthonából hozta el magabiztos játékkal a három pontot. Az első félidő derekán Bempah talált be a vendéglátók hálójába, majd a hajrá kezdetén, amikor a Borac időnként már közel járt az egyenlítéshez, a csereként beálló Mihajlović duplázta meg az újvidéki előnyt, megfosztva a hazai szurkolókat a reménytől, hogy megszerezhetik első pontjukat a bajnokságban. A Vojvodina ennek a sikernek köszönhetően százszázalékos teljesítménnyel, kapott gól nélkül áll a tabella első helyén.

A forduló másik említésre méltó eredménye a Voždovacnak Partizan felett aratott idegenbeli győzelme. A kiváló formát produkáló csapat az idényt remivel kezdte, majd a Partizannal együtt immár harmadik győzelmét írhatta be, amellyel – legalábbis ideiglenesen – a tabella második helyére ugrott. Külön érdekesség, hogy a fekete-fehérek Đurđević büntetőjével már a hetedik percben vezettek, ezután azonban fél óra alatt vágott kettőt a vendégalakulat, majd hosszú gólszünet után a 88. percben biztosította be az értékes diadalt.

Szuperliga, a 4. forduló: Bačka–Napredak 1:4, Mačva–Radnički (N) 1:2, Borac–Vojvodina 0:2, Čukarički–Mladost (L) 1:0, Partizan–Voždovac 1:3, Rad–Zemun 2:0, a Javor–Spartacus és a Radnik–Crvena zvezda mérkőzés lapzárta után ért véget.

1. Vojvodina

4

4

0

0

8:0

12

2. Voždovac

4

3

1

0

8:2

10

3. C. zvezda

3

3

0

0

8:0

9

4. Partizan

4

3

0

1

10:5

9

5. Spartacus

3

2

0

1

6:2

6

6. Mačva

4

2

0

2

7:8

6

7. Radnički (N)

3

2

0

1

4:5

6

8. Čukarički

4

2

0

2

3:4

6

9. Napredak

4

1

1

2

7:7

4

10. Mladost

3

1

1

1

3:3

4

11. Rad

4

1

1

2

5:6

4

12. Radnik

3

1

1

1

2:5

4

13. Javor

3

1

0

2

2:6

3

14. Zemun

4

0

1

3

2:6

1

15. Bačka

4

0

0

4

2:10

0

16. Borac

4

0

0

4

1:9

0

A következő fordulóban (augusztus 13–14): Zemun–Čukarički, Vojvodina–Partizan, Napredak–Borac, Radnički (N)–Rad, Crvena zvezda–Bačka, Voždovac–Javor, Mladost–Radnik, Spartacus–Mačva.