2024. március 28., csütörtök

Munkás kerestetik

Egyre nehezebb idénymunkást találni a falvakban

Nyáron megszaporodnak azok a munkák, amik egy kis plusz keresetet jelenthetnek az alkalmi munkákból, vagy a minimálbérből élőknek.

A kapálást szinte teljes mértékben felváltotta a vegyszeres és a mechanikus kezelés, de a gyümölcsösök és a zöldségültetvények kínálnak még ilyen jellegű munkát. A mezőgazdasággal foglalkozók azonban egyre kevésbé találnak olyan munkásokat, akik segítenek akár a most aktuális széna-szalma behordásánál, vagy más ilyen jellegű, komoly erőnlétet is igénylő munkáknál. A pacséri Ónadi Tamás a családi gazdaság körüli teendőket a szülei és a testvére-, a rokonság és baráti társasága összefogásával oldja meg. Jelenleg öt fejőstehénnel foglalkoznak, bikákat és anyakocákat nevelnek. Az állatállomány igényeit kielégítve, ebben az évben 3500 bála került be az udvarukba.

-Egy-egy bálahordás alkalmával legalább négy embert kell beszervezni. Egy ember a kocsin tudja egymás mellé rakni a bálákat, és hogy a munka haladjon, legalább négy ember kell, aki adogatja a földről. Ez bizony nem kis fizikai erőnlétet jelentő munka, annál is inkább, mert nyári melegben kell végezni, és a gabonafajtától függetlenül nehéz.

Annak ellenére, hogy munka van, munkást, lelkiismeretes segítséget találni nagyon nehéz. Erre a tendenciára az erős kivándorlási hullám is rátesz egy lapáttal. Ónadiék ezért is igyekeznek a saját lehetőségeikhez-, és kapacitásukhoz mérten alakítani az udvarukban az állatállomány számát és a teendőket. Egyébként egy-egy szalmahordást, vagy más jellegű munkát Pacséron átlagosan 150–200, egyre gyakrabban 250 dináros órabérért vállalnak az emberek. Ilyenkor étellel-itallal is illik kínálni a szezonosokat.

-A szalmahordáskor leginkább a sör az, ami fogy, illetve az ásványvíz és a szörpök. Ha egész napos munkáról van szó, fejenként 4-5 üveggel is elmegy a sörből. Ilyenkor nagyon kell ügyelni arra, hogy a jókedv ne menjen a munka vagy az egészség rovására, hiszen egy magasan megpakolt pótkocsiról nem nehéz leesni. Ezért fontos az, hogy a munkások is megbízhatóak legyenek.

Azok, akik nem rendelkeznek megfelelő eszközzel, báláztatni kénytelenek. Erre az idén Pacséron átlagosan 30 dinárt számolnak fel darabonként. Ónadiéknak a karbantartási költségeket is beleszámítva – megéri saját bálázót fenntartani.

Ma már vannak gépesített, mechanikus megoldások a bálák begyűjtésére. Tamás a családi gazdaság lehetőségeivel összhangban gondolkodik egy ilyen eszköz beszerzésén, azonban amíg erre nem lesz alkalom, addig a nyári szezonban marad a baráti-családi összefogás és a szerencsén is múló munkásvadászat.