2024. április 19., péntek

Boban és a többiek

Ez a hétvége a Dombos Festről szólt
Röpködő Sin Seekas a színpadon (Lakatos János felvétele)

Röpködő Sin Seekas a színpadon (Lakatos János felvétele)

Egy jól sikerült kezdés után, pénteken fergetegesen folytatódott a XVII. Dombos Fest. Brasnyó Antal és zenekara, valamint Csizmadia Anna népdalénekes minőségi népzenével alapozták meg a hangulatot. Amint fellépésük végén kiderült, nem egy sima koncertről volt szó, az elhangzott dalokat rögzítették és lemez készül belőle. A magyar népzene tájairól a második együttes a kies Balkánra vitte a közönséget: Boban Marković és zenekara hét év szünet után lépett fel ismét a Dombos nagyszínpadán. A szerbiai rézfúvós zene koronázatlan királyát nem kell külön bemutatni, hiszen autentikus zenéjével nem csak hazai, hanem a magyarországi és az európai publikumot is meghódította. A közönség számán is érződött, hogy népszerű fellépőről van szó, a fesztivál első három napjában Bobanékra voltak a legtöbben kíváncsiak. Természetesen, a közönségnek nem kellett csalódnia, Boban és zenekara ez alkalommal is fergeteges hangulatot teremtett, a rajongók alig akarták őket leengedni a színpadról.

A szombati nap stílusváltást hozott a fellépők terén, az együttesek a ska és reggae világából érkeztek. A Budapest SkaNu-JazzOrchestra nyitotta az estét, majd a visszatérőnek számító Sin Seekas lépett a színpadra. A szervezők arra számítottak, hogy Sóti Juli és a többiek idén megismétlik a tavalyi óriási bulit. Nem kellett csalatkozniuk, a hangulat a csúcson volt. A fesztivál történetében vélhetőleg Juli volt az első, aki megvonatoztatta a Dombos közönségét. És a Sin Seekasszal még nem ért véget a buli, a különböző zenei stílusokat ötvöző Gypo Circus pörgette tovább a hangulatot.

Vasárnap a fesztivál zárónapja, és a szervezők ekkorra tartogatták az idei Dombos másik nagyágyúját. A koncertekre lapzártánk után került sor, így arról csak keddi számunkban tudunk beszámolni, de szinte biztos, hogy a közönségnek nem kellett csalódnia Lajkó Félixben. Félix ez alkalommal az Óperentziával állt a dombos nagyszínpadára. Felvezetésként Lóci játszott, azaz a Lóci játszik együttes zenélt, akiket semmiképp sem sorolhatunk a kispályások közé.