2024. április 16., kedd
HELYI KÖZÖSSÉGI VÁLASZTÁSOK

Csókán egy szavazaton múlott

Csóka községben vasárnap tartották meg a helyi közösségi választásokat. Nem hivatalos információink szerint Csókán – több mint 30 százalékos részvételi arány mellett – a választáson induló két lista közül a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott, Morajkó József nevével fémjelzett lista egy szavazattal maradt alul a Szerb Haladó Párt által támogatott Brže, jače, bolje elnevezésű listával szemben.

A tizenöt mandátumból nyolcat a haladó, hetet pedig a Morajkó-féle listán szereplő jelöltek szereztek meg, ugyanis utóbbira 595-en, míg a haladók által támogatott listára 596-an voksoltak. A szoros eredmény miatti újraszámolás alkalmával is ez a végeredmény jött ki.

Balázs Ferenc, a Morajkó József-féle lista tagja lapunknak elmondta, hogy kicsit elgondolkodtató az érvénytelen szavazatok száma, ugyanis a településen több mint ötven érvénytelen szavazat volt, vagyis a szavazatoknak majdnem a tíz százaléka.

Balázs Ferenc elmondta azt is, hogy az előző helyi közösségi választások eredményéhez képest Csókán többen adták le voksukat a vajdasági magyar párt által támogatott listára.

Padén nem változtak az erőviszonyok, így a tizenhárom tagú helyi közösségi tanácsba nyolc helyet szerzett meg a haladók által támogatott lista, ötöt pedig a VMSZ támogatását élvező lista.

A tiszaszentmiklósi választáson a tizenhárom helyből tízet a haladók, hármat pedig a VMSZ támogatottjai szereztek meg, ami némi előrehaladást jelent a vajdasági magyar párt köré csoportosuló lista tagjai részéről, mivel az előző mandátumban csupán egy tanácstag képviselte őket.

Hódegyházán a haladók és a vajdasági magyar párt köré csoportosulók mellett a Vajdasági Szociáldemokrata Liga támogatását is élvezte egy lista. A településen a VMSZ az idei választáson is két mandátumot, a ligások egyet, a haladók pedig úgyszintén két mandátumot szereztek, így itt valamilyen koalíciós megállapodás születik majd.

Feketetón úgyszintén három listára szavazhattak a polgárok, s a VMSZ által támogatott lista két, a Nyugdíjasok Pártja égisze alatt indulók két, a haladók pedig öt mandátumot gyűjtöttek be a kilencből.

Szanádon a haladók és a Demokrata Párt által támogatott lista méretkezett meg egymással, a haladók hét, a DP által támogatott tömörülés pedig két helyet szerzett a helyi közösségben. Egyházaskéren nem listás választást tartottak, hanem személyekre szavazhattak a falubeliek, s a tíz jelölt közül a helyi közösség öttagú tanácsába négyen jutottak be a VMSZ által képviselt jelöltek közül.

Balázs Ferenc szerint szoros választási küzdelem volt, amelynek végkimenetele alapján érződik a vajdasági magyarság létszámának folyamatos fogyása, de attól függetlenül, hogy a helyi közösségek többségében nem szerezték meg a hatalmat, nem mondhatók rossznak az eredmények.