2024. április 20., szombat

Magyarkanizsa topolyai képviselői

Az idei Nemzeti Vágta vajdasági előfutamára május 20-án kerül sor a Topolya melletti Zobnaticán. Hasonlóan, mint tavaly, Magyarkanizsát most is a topolyai Kelemen István képviseli.

Fotó: Benedek Miklós

Fotó: Benedek Miklós

Kelemen traktoristaként dolgozik, és a lovaglást szabadidejében, hobbiként űzi. Elmondása szerint régi vágya teljesült, amikor három évvel ezelőtt sikerült megvásárolnia Titánt, akinek a hátán rajthoz áll a szombaton megrendezésre kerülő futamon.

– A hetvenes évek végén kezdtem el lovagolni Zobnaticán, és azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal, de mondhatjuk, hogy folyamatosan foglalkozom vele. Most egy lovam van, akivel teljes mértékben meg vagyok elégedve – nyilatkozta lapunknak Kelemen István, majd hozzátette: Azt szeretném, ha minél többen lovagolnának, szeretnék gyerekekkel foglalkozni, átadni nekik a tudásomat, a körülmények azonban eddig ezt nem tették lehetővé, mert csak munkaidő után tudok időt szakítani a lovaglásra.

A lóról, a nyolcéves Titánról annyit kell tudni, hogy pej színű ügetőparipa. Gazdája elmondása szerint rendkívül intelligens, és nagyon jó fizikai adottságokkal megáldott állat, akit a gyerekek is nagyon szeretnek, és akárhol megjelenik, nagy sikert arat, éppen ezért rendszeresen hívják különféle rendezvényekre. Korábban ügetőfutamokon folyamatosan versenyzett, de most egyre ritkábban, a tavalyi vágta óta nem állt rajthoz. Beszélgetőpartnerünk elmondta, hogy sok munka van vele, hisz az ügetőfutamok után nagy váltás volt a ló számára, hogy nyeregben versenyeznek vele. Titánnal márciusban kezdték meg a felkészülést, azóta rendszeresen edzenek. A tavalyi futam óta sokat fejlődött, és lovasa nagy reményeket fűz hozzá, Kelemen azonban azt is elmondta, hogy a futamon sok függ a szerencsétől is és attól, hogy kinek hogyan sikerült a formáját időzíteni. A lóval ketten foglalkoznak, Kelemen mellett az edző Pelle Mihály, aki a Vajdasági Vágta idei futamán a felvezető szerepet is betölti majd.

Kelemen és Titán egyébként már tavaly is részt vettek a Vajdasági Vágtán, az előfutamban a második helyet sikerült megszerezniük. Az idei versenyen a tervek szerint egy fiatal lovas ült volna Titán nyergébe, a jelölt azonban visszalépett, így ismét Kelemen István fog versenyezni.

Még néhány nap van hátra a versenyig, és gazdája elmondása szerint a ló már érzi, hogy közeledik a futam, éppen ezért biztosak lehetünk abban, hogy mindent elkövet a minél jobb eredményért.