2024. április 19., péntek

Anyanyelvünk végigkísér életünkön

Köztársasági magyar nyelvi és nyelvhelyességi verseny volt a szabadkai Széchenyi István általános iskolában

Vasárnap délelőtt a szabadkai Széchenyi István általános iskola adott otthont a 21. köztársasági szintű magyar nyelvi és nyelvhelyességi versenynek, amelyen 46 iskolából 94 tanuló vett részt, akiket 55 mentor kísért.

Fotó: Molnár Edvárd

Fotó: Molnár Edvárd

A jelenlévőket Weiss Vesna, az iskola igazgatónője köszöntötte, aki elmondta, az ország legjobbjai vetélkednek magyar nyelvből.

– Ti vagytok az anyanyelvápolás jövője itt Vajdaságban. Nem elég magyarnak születni, a magyarságot meg is kell tanulni – idézte Kodály sorait az igazgatónő, hozzátéve, az emberi kötelesség, az igazság és a jogérzék írja elő a magyar anyanyelv védelmét, ápolását.

Nyilas Mihály tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár beszédében kiemelte, anyanyelvünk meghatározó az életünkben, mint a gondolataink, az érzelmeink, az akaratunk kifejezésének eszköze.

– Jó itt lennem és köszöntenem Önöket/Titeket a magyar nyelvi és nyelvhelyességi verseny idei köztársasági döntőjében. Anyanyelvünk meghatározó életünkben, mint a gondolataink, az érzelmeink, az akaratunk kifejezésének eszköze. Nem ok nélkül mondják, hogy ez a legnagyobb ajándék, melyet adhatunk a gyermekünknek. Itt Kosztolányi Dezső szavait idézném az Ábécé a nyelvről és lélekről című írásából: „Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Mélyen bennem van, vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként.” A gyerekek figyelmét még idejében fel kell hívnunk arra, mennyire fontos kincsünk a magyar nyelv. Az anyanyelv megfelelő ismerete nélkül sem a tanulás, sem a személyiség kibontakoztatása, sem közösségünk megmaradása nem lehet eredményes. Ezért mindannyiunk közös érdeke, hogy a magyar nyelv tanítására kellő figyelmet szenteljünk és erősen támogassuk azokat a tanárokat, akik ebben a munkában részt vesznek. A nyelvművelésnek óriási a szerepe nemzeti identitásunk megőrzésében, mert anyanyelvünk elválaszthatatlan hagyományainktól, kultúránktól, és ezzel nemzetünktől. Mai versenyünk kapcsán külön kiemelném a felkészítő tanárok munkáját. Önök temérdek időt és energiát fordítottak arra, hogy felkészítsék tanulóikat. Ehhez a tanári hivatás iránti elkötelezettség és a magyar nyelv szeretete szükséges, és szívből köszönöm mindezt Önöknek.

Kedves Tanulók! Az, hogy eljutottatok a köztársasági verseny döntőjébe, már önmagában is hatalmas eredmény. Értékeljük és méltányoljuk azt a sok-sok munkát és erőfeszítést, amely ezt lehetővé tette. Sok sikert kívánok mindannyiótoknak a mai megmérettetéshez. Végül, de nem utolsósorban, még egy köszönet, amely a verseny házigazdájának és szervezőinek, a szabadkai Széchenyi István Általános Iskolának és a Magyar Tanszéknek jár ki. Nélkülük ez a fontos verseny nem kerül lebonyolításra. Köszönjük! – mondta Nyilas.

Dr. Csányi Erzsébet, a Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék vezetője intézménye nevében üdvözölte a jelenlévőket.

– Ez a mai a 21. anyanyelvi verseny, ami azt jelenti, hogy 21 éve győzedelmeskedünk a megszervezésben minden nehézséggel felvéve a küzdelmet. Azt hiszem, Kosztolányi nem túlzott, amikor kijelentette, hogy élete legnagyobb eseménye, hogy magyarul beszél és magyar az anyanyelve, mert minden nyelv a maga módján modellálja a világot és a világ csodái magyar nyelven érkeznek el. Anyanyelvünk végigkísér életünkön, minden nap formáljuk, minden élettevékenységünk hozzá kötődik, hiszen gondolkodásunk gyökerét jelenti és tőlünk is függ, hogy ez a gondolkodás milyen színvonalon történik, ebbe a nyelv mélyen beivódik. A tantárgyversenyek királynője az anyanyelvi verseny, hisz a többi tantárgy is kötődik a nyelvhez, nincs olyan tudományos diszciplína, amelyből ki lehetne lúgozni a nyelv szerepét. Legyünk büszkék a csapatra, amely jelen van, a diákokra, akik virtus szintre jutottak az anyanyelv ápolásában, és amikor a teszteket töltik ki, ebbéli kiválóságukat bizonyítják – mondta.

Nyilas Irén oktatási tanácsos elmondta, sajnos egyre kevesebben vannak jelen ezen a versenyen.

– Állami versenyről van szó, amely állami iskolában zajlik. Az iskola igazgatója, elődeihez hasonlóan rendkívüli erőfeszítéseket tesz, hogy megszervezze ezt a megmérettetést. Nem csak az anyagi részére gondolok, hanem elsősorban arra, hogy a legkisebb faluba is eljusson ennek a versenynek a híre. Azt szeretném, ha a hírvivők szerepét is vállalnátok, hogy legközelebb még többen jöjjenek, készüljenek, többen legyünk – hangzott el.

A verseny szervezői a Széchenyi István Általános Iskola és az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke voltak.