2024. április 20., szombat

A citerások ünnepe

Szilasi Mihályra emlékeztek Muzslyán

A legjobb vajdasági citerazenekarok, citerakettősök és citeraszólisták találkoztak szombaton a Szilasi Mihály emlékesten, amelyet immár 12. alkalommal szerveztek meg Muzslyán. A rendezvénynek 22 fellépője volt, akik 14 vajdasági településről érkeztek. 

A citeramozgalom színe-java találkozott a Szilasi emléknapon. A meghívottak többsége itt volt. Egyedül Borsi Ferenc citeraművész, az Óbudai Népzenei Iskola citeraoktatója hiányzott, aki rendszeres résztvevője volt az elmúlt években a rendezvénynek.

Szilasi Mihály a vajdasági citerázás egyik úttörője, a muzslyai citerazenekar alapítója volt, aki egyedi játékával, az úgynevezett sántaütéssel hagyott maga után emléket. Ezt a hagyományt tőle tanulta meg és ápolja tovább Lele József, a muzslyai Petőfi MME citeraszólistája és citeraoktató. Mint mondja a „sántaütést” azzal lehet összehasonlítani, mint amikor a sánta ember táncol, és billeg erre-arra.

A rendezvény a legjelesebb dátuma a vajdasági citerásoknak, amely egyben megmutatja, hogy hol tart a citerázás Vajdaságban. Micsik Béla citeraszólista és hangszerkészítő szerint evidens, hogy a közismert okok miatt megritkultak a citerások, de vannak új tanítványok, jelentkeznek új tanárok. Az érdeklődést citerakészítőként is tapasztalja. A citeramozgalom most nem olyan nagy lélegzetvétellel működik, mint a múlt század nyolcvanas és a kilencvenes éveiben. Akkor másmilyenek voltak a körülmények, és a citerások valójában a szabadságunkat élték ki a mozgalomban.

A rendezvényt megnyitó Hajnal Jenő, az MNT elnöke, kihangsúlyozta, hogy a muzslyaiak szebb és nemesebb feladatot nem vállalhattak volna annál, hogy ennek a hagyatéknak egy élő találkozót szervezzenek minden évben, éppen a falu szülöttjének a tiszteletére. Mint mondta, az élő hagyomány a legnagyobb gondban, bajban is segíteni és éltetni tud.

A citera az első Durindó megszervezésével – a hetvenes évek közepén – került le a padlásokról és vált újra élő hagyománnyá. A Durindó idővel minden délvidéki népzenész találkozójává lett, a Szilasi emléknap pedig – immár évek óta – a legjobb vajdasági citerások találkozója.