2024. március 28., csütörtök

Fegyverrel az újságírók orra előtt

Az NDNV aggasztónak tartja az erőszak eluralkodását az országban és a tartományban

Egy eddig ismeretlen férfi pénteken pisztollyal fenyegette meg a Vajdasági Rádió és Televízió munkatársait, akik éppen az újvidéki bolhapiacról tudósítottak élőben.

A felvétel a VRTV reggeli műsorában volt látható. A férfi pisztolyt rántott, majd elkezdett vele hadonászni az újságírónő és az operatőr orra előtt. Ezt követően megszökött a helyszínről.

Nebojša Stefanović belügyminiszter arról biztosította a közvéleményt, hogy belátható időn belül azonosítani fogják a férfit, majd kiderítik, hogy a pisztoly valódi volt-e, illetve mi volt vele a célja a férfinak.

A Vajdasági Újságírók Független Egyesülete (NDNV) is elfogadhatatlannak tartja a kilengést, ezért az ügy mielőbbi felgöngyölítését követeli a rendőrségtől.

– Követeljük, hogy a férfit büntessék meg, valamint derítsék ki, hogy milyen céllal rántott fegyvert. Az NDNV rendkívül aggasztónak tartja az erőszak eluralkodását az országban és a tartományban. Értékelésünk szerint mélységesen beteges társadalmi folyamatok tanúi vagyunk – fogalmaznak az egyesület közleményében.