2024. április 20., szombat
OLIMPIA-2024

Öt város, köztük Budapest pályázik a rendezésre

A várakozásnak megfelelően öt város – Budapest, Hamburg, Los Angeles, Párizs és Róma – száll harcba a 2024-es nyári olimpia és paralimpia megrendezéséért. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdán tette közzé a hivatalos pályázók listáját, a pályázati határidő közép-európai idő szerint kedden éjfélkor járt le.

Korábban Toronto és Baku is érdeklődött a kilenc év múlva esedékes játékok lebonyolítása iránt, de végül nem nyújtott be jelentkezést. Los Angeles, amely Boston visszalépése után került képbe, sikeres pályázat esetén 1932 és 1984 után harmadszor rendezhetne nyári játékokat, akárcsak a 2012-es játékról lemaradó Párizs, amely 1900-ban és 1924-ben volt házigazda. Ugyancsak rendezett már olimpiát Róma, mégpedig 1960-ban. Hamburgra Berlinnel szemben esett a választás Németországban, ugyanakkor novemberben következik majd még egy népszavazás.

Budapest jelentkezése azzal vált realitássá, hogy a NOB tavaly decemberben elfogadta az úgynevezett Agenda 2020 programot, amely gyakorlatilag valós felkérést jelentett két-hárommilliós nagyvárosoknak arra, hogy gondolkodjanak el komolyan az olimpiai pályázatról. A program azt célozza, hogy az eddigieknél fenntarthatóbb, olcsóbb és egyben megtérülő játékokra kerüljön sor.

„Öt nagyszerű várost üdvözöl a NOB ebben az erős versenyben – jelentette ki Thomas Bach, a nemzetközi ötkarikás testület német elnöke sajtótájékoztatón. – Szerdától ezek pályázó városok, amelyek versenyben vannak azért a megtiszteltetésért, illetve kötelezettségért, hogy megrendezhessék a 2024-es játékokat.”

Bach a NOB közleményében emellett úgy fogalmazott, mind az öt város „magasan kvalifikált”, azaz alkalmas a házigazdai szerep elnyerésére.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1,7 milliárd dollárral – készpénzzel és szolgáltatással – támogatja majd a 2024-es játékok szervezőbizottságát. A NOB 2017 szeptemberében, limai kongresszusán jelöli ki a házigazdát.