2024. április 19., péntek
OLIMPIA – 2020

Plágiumgyanú miatt újratervezik a logót

A 2020-as tokiói olimpia szervezőbizottsága úgy döntött, hogy nem használja tovább a játékok hivatalos logóját, amelynek tervezője plágiumgyanúba keveredett. A japán NHK televízió kedden számolt be az ötkarikás esemény rendezőinek döntéséről. Az ügy hátterében az áll, hogy a belga Olivier Debie azzal vádolta meg a tokiói logót megtervező Szano Kendzsirót, hogy a Liège-i Színháznak általa készített emblémát használta alapnak a művéhez.

A belga grafikus plágium vádjával hivatalos panaszt nyújtott be a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB), szerinte ugyanis Szano az ő munkáját használta fel, a japán szakember ugyanakkor visszautasította a vádat. A két logó gyakorlatilag csak színvilágában tér el egymástól, mindkettő legfőbb eleme egy nagy T betű, amelynek kialakítása szemre teljesen azonos. A színház emblémájánál a T egy nagyobb körben helyezkedik el, míg a tokiói játékok logójában a betű fehér háttér előtt szerepel, s a jobb felső sarkánál Japán nemzeti lobogóját szimbolizálva egy kisebb vörös kör kapott helyet. A szervezőket korábban az olimpiára tervezett központi stadion költségei miatt bírálták, ennek eredményeként augusztus közepén bejelentették, hogy törlik az eredeti terveket, s azonnal elfogadták a tervezés és építés új ütemezését.