2024. április 16., kedd
OLIMPIA-2024

Boston mégsem pályázik

Boston mégsem száll versenybe a 2024-es nyári olimpia rendezési jogáért.

Az AP amerikai hírügynökség egy döntéshez közeli forrásra hivatkozva azt közölte, hogy az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) és a város vezetése között hétfőn lezajlott telekommunikációs konferencián megszakadt a kapcsolat.
Az USOC később közleményben jelentette be, hogy a bostoni pályázatnak vége, de továbbra is érdeklődik a kilenc év múlva sorra kerülő esemény iránt, ezért vizsgálja a lehetőségeket. Konkrét várost nem nevezett meg a szervezet lehetséges helyszínként, ugyanakkor Eric Garcetti, Los Angeles polgármestere közleményben azt írta, hogy nem áll tárgyalásban az USOC vezetőivel, de örömmel venné a megkeresést.
Az nem derült ki az USOC közleményéből, hogy mi vezetett a kenyértöréshez, de Marty Walsh bostoni polgármester hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, csak abban az esetben írja alá a kandidáláshoz elengedhetetlen "házigazda nyilatkozatot", ha garanciákat kap, hogy a rendezéssel járó költségek esetleges túllépése "nem vesz ki egyetlen centet sem a (helyi) adófizetők pénzéből".
Ennek a dokumentumnak a lényege, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság semmilyen esetben nem vonható felelősségre, amennyiben a rendező város túllépi a költségeket. Azaz a többletköltségeket a városnak, vagy az érintett országnak kell előteremtenie. Az Egyesült Államok esetében ugyanakkor ez már többször is problémát jelentett, ugyanis az amerikai kormány - más országokkal ellentétben - nem segíti a pályázó, rendező városokat.
Boston kiesésével egyelőre öt város jelezte pályázati szándékát: Budapest, Toronto, Róma, Hamburg és Párizs. A jelentkezési határidő szeptember 15. A NOB 2017 szeptemberében, Limában dönt a házigazdáról.