2024. március 28., csütörtök
VAJDASÁGI HIVATÁSOS SZÍNHÁZAK 64. FESZTIVÁLJA

A Neoplanta a legjobb előadás

Az Újvidéki Színház produkciója összesen négy díjat kapott

A Vajdasági Hivatásos Színházak 64. Fesztiválját idén Szabadkán tartották. Dušan Petrović rendező, a szelektor szerepét betöltve, tizenegy előadást válogatott be a versenyprogramba: hat felnőtt- és öt gyermekelőadást. A produkciókat háromtagú zsűri bírálta el: Vesna Ždrnja színésznő, Miloš Latinović drámaíró és Darko Lukić dramaturg. Döntésükre pénteken éjfélig kellett várni, míg az ünnepélyes díjkiosztóra szombaton este került sor a Jadran színpadon.

A legtöbb díjat – négyet –, az Újvidéki Színház Neoplanta című előadása kapta, amely Végel László azonos című regénye, valamint a valós élet inspirálásával jött létre. Ez lett a legjobb előadás, Urbán András a legjobb rendezésért járó díjat vehette át, Antal Attila a legjobb zenéért, emellett a legjobb kollektív szereplésért járó különdíjat is a Neoplanta kapta.

Három díj jutott a szabadkai Népszínház szerb társulatának, a Brak Bet i Bu-a című előadásukért. Minja Peković színészi díjat, míg Milica Grbić Komazec a legjobb jelmezért járó díjat kapta, a legjobb fiatal színész pedig Luka Mihovilović lett.

Ugyancsak három díjjal büszkélkedhet az újvidéki Ifjúsági Színház Ima li deda odelo? című előadása. Ez lett a legjobb gyermekprodukció, Milica Grbić Komazec ezúttal a díszletért kapott díjat, de az Ivana Mirkov Vlačić-emlékdíjat is neki ítélték oda, hozzájárulásáért az előadás képzőművészeti világához.

Négy színészi díj lett kiosztva, az említett Minja Peković-on kívül, Vicei Natália (Übü király vagy a lengyelek – szabadkai Népszínház Magyar Társulat), Huszta Dániel (Jelentkezzenek a legjobbak – Vajdasági Drámaművészek Egyesülete, újvidéki Szerb Nemzeti Színház, Újvidéki Színház) ésBranislav Jerković (Olga asszony – Zombori Népszínház) színészi játékát is megjutalmazták. Végül, de nem utolsósorban, díjat kapott Jelena Milić Zlatković is, a nagybecskereki Toša Jovanović Népszínház Veliki dobroćudni džin című produkciójuk bábjaiért.

A díjátadóval egybekötött gálán több vajdasági társulat színészei, valamint akadémisták léptek fel. A műsort Olivera Đorđević, a szabadkai Népszínház szerb társulatának művészeti vezetője és Vitkai Kucsera Ágota, az újvidéki Művészeti Akadémia tanára készítették. A közönség videóbejátszások által feleleveníthette a fesztiválon bemutatott előadásokat, a színészek pedig ismert dalokkal szórakoztatták az egybegyűlteket. A vidám hangulatot keserédesen tetézte, amikor egy-egy dal nem követte az eredeti szöveget, ehelyett a színház- és egyáltalán a kulturális életünk áldatlan helyzetére mutatott rá. A gála fénypontja a díjátadó volt, amely során kihirdették az idei fesztivál legjobbjait.