2024. március 29., péntek

Ott vagyunk, ahol a part szakad

A telecskai dohánytermelők keservei

Bácsgyulafalva, vagyis Telecska telepítésének 130. évfordulóján, idén október végén dr. Lábadi Károly Dohányos falu című könyvének bemutatóján elhangzott Muhi Jánosnak, a régió helytörténészének egy, a múlt évszázad derekán megfogalmazott mondata, miszerint „Ezt a falut a dohány építette föl.” Akkor fiatal termelők is jelezték, hogy nem hagytak föl őseik foglalkozásával. Alig egy hónapra rá már attól rettegnek a dohánykertészek, hogy éppen a dohány teszi őket tönkre, de a falunak is nagy érvágást jelent a zentai dohánygyár döntése, hogy többé nem veszi át tőlük a Burley típusú dohányt.

A zentai JT International Rt. dohánygyár kurta levélben értesítette a szerződött termelőket, hogy a Szerbiában termelt Burley dohányfajta iránt olyannyira megcsappant a kereslet, hogy gazdaságilag indokolatlan számára ennek a fajtának a további fölvásárlása, és megköszönte az eddigi együttműködést. Azok számára, akik a gyár irányában teljesítették minden kötelezettségüket, szerződés-kiegészítését helyezett kilátásba, amelyben megszabják azt a mennyiséget, amit még jövő év február elsejéig fölvásárolnak tőlük, valamint kompenzációt ígért az eddigi beruházások arányában.

– A dohánygyár lépése számunkra annyit jelent, hogy a kistermelők jövedelem nélkül maradnak, kis területről eddig egyedül a dohány adott valamilyen normális bevételt. Kis birtokon a gabona nem biztosítja a megélhetést. A faluban kizárólag Burley dohányt termesztünk, így a gyár minden helyi termelőt cserbenhagyott, és tudomásom szerint ugyanígy jártak a bogarasiak is. Most vagy fel kell hagynunk a dohánnyal, vagy más partnert kell keresnünk – mondta Kőműves Attila.

– Harmadik lehetőség lenne a Virginia fajta termesztése, de annak nem felel meg az éghajlat, se a talajösszetétel, se a levegő páratartalma, a szövetkezet próbálkozott vele, de fuccsba ment az egész. Negyedikként pedig át lehetne térni valami más, ugyancsak kifizetődő kultúra termesztésére, csakhogy manapság arra se lehet vevőt találni, meg az emberek nagyon sokat fektettek be a dohányba, kezdve a melegágyaktól a szárítópajtákon át a mechanizációig, de mit kezdjen a termelő az ültető- vagy fűzőgéppel, ha például paprikatermesztésbe fogna – magyarázta Talpai Ferenc, aki maga nevelte a dohánypalántákat a környék termelői számára.

Néhány évtizede virágzott a libatartás Telecskán, majd megszűnt a fölvásárlás, tönkrement az ágazat. A sertéstenyésztés is jövedelmezett, hetente mintegy 400 hízót szállítottak a termelők, ma alig néhány háznál tartanak pár disznót. Nem először húzta ki a talajt a telecskai termelők lába alól az ésszerűtlen gazdaságpolitika.

Talpai Ferenc elmondta, hogy már beszéltek a csókai dohánygyár képviselőivel, de azt a választ kapták, hogy nem tartanak igényt a termelőkre.

– Pedig nem egy-két személyről, hanem mintegy negyven termelőről van szó, meg még ugyanennyiről, akik már tavaly fölhagytak a dohánnyal, noha kapacitásuk és tudásuk, családon belüli munkaerejük is van hozzá. Csak piacuk nincsen, a fölvásárlók már tavaly elkezdték csökkenteni a termelést. Nekem négy palántanevelő melegágyam van, egyenként nyolc méter széles és harminckét méter hosszú. Tavalyig mind a négy tele volt, tavaly viszont már csak kettő, vagyis a gyár felére korlátozta az elvárt és előírt dohánymennyiséget – érzékelteti a leépítés folyamatát Talpai.

A dohánymagot egyenként helyezik az előzőleg virágfölddel feltöltött ültető-tálcákba, mindegyikbe 210 jut, amiből 180 egészséges palántára számítanak. Talpaiék négy melegágyából évente 9 millió tőke került a termelőkhöz, ezek fajtától függően 18–32 levelet hoznak. Csupán húszleveles átlagot számolva ez 18 millió dohánylevelet jelent, amit egyenként kell letörni, a fűzőtűre tűzni, vagy a fűzőgépbe helyezni, vagyis többszörösen 18 millió mozdulatra van szükség, nem beszélve az összes többi munkáról és törődésről, amit a növény megkíván. A dohánytermesztő tehát nem menekül a munkától.

– Amikor japán kézbe került a zentai gyár, a megnyitón dicshimnuszokat zengtek a telecskai dohányról, hogy Európában nincsen párja. Egyszerre meg kiderült, hogy nincs rá szükség. Az Unióban már hosszabb ideje hangsúlyozzák, hogy nem kell a Burley, mert azt ízesíteni kell, és emiatt szoknak rá a fiatalok a cigarettára. Ha ezt tudta a gyár, az elmúlt évek során miért nem keresett olyan fajtákat, amelyek nálunk megteremnek, és az elvárásaiknak megfelelnek, s ezzel, ahelyett, hogy silány dohányokat importál, segítette volna a termelőket, nem pedig megvonta volna tőlük a jövedelemszerzés lehetőségét. Most valamiféle sokkos állapotban vannak a gazdák, és bizonyára reménykednek a csodában, hogy talán sikerül más feldolgozót találni. Többen, fiatalok nagyon sokat beruháztak az elmúlt tíz év alatt a dohánytermesztésbe, és egyik napról a másikra profilt váltani értékesítési lehetőség hiányában, egyszerűen képtelenség – összegezték a termelők.

– Ott vagyunk, ahol a part szakad – sommázott Kőműves Attila. – A kistermelők kezéből kivették a dohány által megtermelt jövedelmét, így az nem adhat lehetőséget idénymunkára se. Eddig is sok fiatal elment külföldre a faluból, ezután biztosan még többen távoznak majd. Tehát nem csak 40 vagy 80 család, hanem a falu sorsáról van szó, ami függ a dohánytermesztés folytatásától vagy megszüntetéséről.