2024. április 20., szombat

Räikkönen a Ferrarinál folytatja a pályafutását

A Ferrari Forma-1-es istálló szerdán megerősítette a napok óta keringő hírt, mely szerint Kimi Räikkönen a következő szezontól náluk folytatja a pályafutását.

Sajtóértesülések szerint a Lotus finn pilótája már hétfőn aláírta szerződését az olasz csapattal, majd kedden a brazil Felipe Massa is közölte, hogy távozik a Ferraritól.

A 33 éves Räikkönen 2007 és 2009 között volt már a Ferrari pilótája, s rögtön első évében meg is nyerte a világbajnokságot. Ezzel továbbra is ő a Forma-1 legsikeresebb csapatának eddigi utolsó egyéni vb-győztese.

A finn a spanyol Fernando Alonso csapattársa lesz a következő szezonban, helyére pedig a német Nico Hülkenberg érkezik a Lotushoz.

– Alig várom, hogy együtt dolgozhassak Fernandóval, és elérjem azokat a sikereket a csapattal, amelyeket megérdemel – nyilatkozta Räikkönen, s hozzátette, rendkívüli pilótának tartja Alonsót. – Három remek évet töltöttem korábban a Ferrarinál, sok olyan felejthetetlen emlékem van, amely ehhez a csapathoz köthető.

Alonso röviden kommentálta a finn versenyző érkezését, mondván: „Üdvözlöm az új útitársamat”.

Räikkönen 2001-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, 2002-től 2006-ig a McLarennél versenyzett, majd a Ferrarinál töltött három év után visszavonult, s ralizni kezdett. A száguldó cirkuszba tavaly tért vissza, s a Lotusszal a harmadik helyen végzett az egyéni pontversenyben. Jelenleg a negyedik helyen áll.

Räikkönen két évre kötelezte el magát régi-új istállójához.