Alighanem Jókai Mór volt az utolsó magyar, aki használni merte a „vén” kifejezést. Mire megvénülünk- írta egy regényének címeként, és láss csodát, akadt olvasója. Petőfiről is rémlik iskolai tanulmányaim idejéből, hogy vén bort rendelt a kocsmárosnétól, vén legyen, mondta, mint a nagyapám, – fehérnépre persze már ő sem merte használni ezt a szócskát.
Maga az Egészségügyi Világszervezet, az ENSZ mellett működő legtekintélyesebb orvos-szakemberekből álló apparátus is kerüli emberekre alkalmazni ezt a kifejezést már jó ideje. Különben az öregedéssel, mint korunk egyre meghatározóbb jelenségével igen óvatosan bánik, s ha nem is évente, de 4-5 évenként átformálja saját meghatározásait, jelezve, hogy egy olyan dinamikus folyamatról, vagy tünetcsoportról van szó, amely sok odafigyelést és még több tudást igényel. A Világszervezet mai értelmezése szerint, az öregedés egy nagyon összetett folyamat, amely magába foglalja az örökölt tulajdonságok szerepén kívül, a környezet káros hatásait (betegség, sérülések), a fiziológiai elváltozások, az erő és ügyesség vesztését, valamint a pszichológiai változások, a stressz a magány, az előítélet megjelenését életünkben és a szerep elvesztésének összességét. A már említett Egészségügyi Világszervezet a közelmúltban újradefiniálta az emberi kor meghatározó éveit, rendkívül óvatosan bánva a csoportok elnevezésével.
Középkorúaknak tekinti a 40-50 év közötti egyéneket, míg az 50-60 éves korosztályra igen elmés, magyarul nagyon szépen hangzó elnevezést talált: ez lenne az áthajlás kora. No, de soroljuk tovább:
60-75 év, az idősödés kora
76-90 év, az idős kor
90 év felett kezdődik az aggkor,
a 100 év feletti kort pedig matuzsálemi kornak tekinti.
Vannak persze más meghatározások is, más-más megnevezésekkel; a fejlett államok pszichológusai például a régebbi 65 éves kor helyett, ma már a 80 évet tekintik öregkornak. (Suhanckori unokáink szóhasználatáról inkább nem szólók). A mindenkori törvényhozó-hatalom is nagy figyelemmel kíséri az öregkor rohamos eltolódását, és a nyugdíjkorhatárt előszeretettel igazítja a lejújabb kimutatásokhoz. Ma már egyes nyugati államok ott tartanak, hogy a nyugdíjas évek kezdetét jóval 70 év felett határoznák meg, azzal érvelve – ami valós és igaz –, hogy az egészségben eltöltött várható élettartam gyorsabban nőtt, mint a hagyományos élettartam, egészen pontosan évente 3 hónappal. Gondoljuk meg tehát, kit nevezünk ezek után öreg embernek, a vén ember kifejezést pedig dobjuk ki szókincsünkből.
