Tömegek csodálatát váltják ki az isteni szikrával átitatott művészi alkotások és produkciók, azoknak is elnyerik a tetszését, akik egyébként nem rajongók vagy hozzáértők. Talán ezért is adatik meg keveseknek az a kiváltság, hogy művészi tehetséggel megáldva érkezzenek a Földre. Közülük még kevesebbeknek van lehetősége vagy lelki ereje arra, hogy meg merjék valósítani az álmaikat. A kicsiny és nyugodt bácskai róna közepéről, Gunarasról, sőt akár az egész Vajdaságból szemlélve csodálatra méltó az, ahogyan Koncz Regina opera-énekesnő elindult a komolyzenei pályán. Kitartásának és a hivatása iránt tanúsított alázatának köszönhetően néhány évvel ezelőtt lehetősége adódott a neves Salzburgi Zeneművészeti Egyetem falai között operaének és zeneszínházi szakon mestertanulmányokat folytatni. Ez pedig megnyitotta előtte Európa komolyzenei életének egyik legismertebb színpadának, a Berlini Állami Operaháznak az ajtaját. Jelenleg Olaszországban él és szabadúszóként egyengeti a karrierjét.
A gunarasiak angyali hangú, mosolygós és közvetlen természetű, látszólag törékeny kislány küllemű büszkeségével 2019-ben készítettünk hosszabb beszélgetést a Hétvége rovat számára a falunapi ünnepség lemenő napsugarai simogatásában. Az után a felejthetetlen koncertje után, amikor az énekesnő a komolyzene-irodalom legismertebb darabjaival varázsolta el hallgatóságát a helyi Kisboldogasszony-templom falai között, abból az apropóból, hogy Gunaras Faluplakett díjjal tüntette ki. Az utóbbi időben egyre több magyarországi szaklap cikkét olvashatjuk vele kapcsolatban, ezért egyebek között arra is kíváncsiak voltunk, hogy most milyen ívet fut be a pályája.
– Amikor Gunarason az általános iskolaival együtt az alapfokú zenei tanulmányaimra is pontot tettem, akkor megfordult a fejemben a gondolat, hogy a középiskolát zenei területen folytassam, mégis a zentai Egészségügyi Középiskolára esett a választásom. Aztán négy év múlva előjött ugyanaz a dilemma, hogy a zenét vagy az egészségügyet válasszam-e, azaz fogorvosi szakra, vagy zeneművészeti szakra iratkozzak, és az utolsó pillanatban az utóbbi javára dőlt a mérleg nyelve. Szegeden anglisztika szakra iratkoztam, és párhuzamosan látogattam a zenei konzervatórium előadásait. Meghatározó volt számomra az az időszak, amit cserediákként Olaszországban, a dél-tiroli Bolzano zenei konzervatóriumában töltöttem. Nagyon sokat köszönhetek ennek az időszaknak zenei és egyéb téren is, ám az opera színpadának irányába egyértelműen a salzburgi tanulmányaim lendítettek – emlékezett vissza Regina a tanulmányaira, majd az iránt érdeklődtünk, hogy milyen útravalóval lépett a hivatás talajára a salzburgi mestertanulmányai után.
Az Éj királynője szerepében Berlinben (Koncz Regina archívuma)
– A művészetek és a sport kéz a kézben jár egymással. Az operaénekesek hangja – ahogyan a sportolók teljesítménye is – egy fokozatos csiszolást igénylő gyémánt, és igazából évek múlva érik be. Miután maga a test is átalakuláson megy keresztül, kiemelkedően fontos a pszichikai állapot, és mindeközben fokozatosan harcban állunk az idővel és a bennünk, a szervezetünkben zajló változásokkal, hiszen az, aki ma megnyert egy olimpiát, az nem biztos, hogy holnap is ki tudja hozni magából ugyanazt a teljesítményt. Ilyen a mi hivatásunk is. Ezért sem mindegy, hogy milyen szakmai és emberi alapozásban, majd később támogatásban és hozzáállásban részesül a diák a tanár részéről. Amikor felvételiztem a Salzburgi Zeneművészeti Egyetemre, akkor lehetőségem nyílt arra, hogy magam jelöljem be, melyik tanárnál szeretném folytatni a tanulmányaimat. Úgy döntöttem, hogy ezt teljesen a gondviselésre bízom. Azt mondtam magamnak, hogy akihez engem beosztanak – ha egyáltalán felvesznek –, az pont nekem való lesz. És hihetetlen, de valóban így alakult. A német basszbaritonhoz, Andreas Maccóhoz kerültem, akit korábban ugyan nem ismertem, mégis rendkívül jól sikerült a közös munkánk, mert már a kezdetektől egy hullámhosszon voltunk szakmailag is és emberileg is. A pragmatikus, részletesen és érthetően magyarázó, egyértelmű tanítási módszerei sokat segítettek kibontakozni, teljesen megalapozták az énektechnikámat, a légzéstechnikámat. Hogy hogyan és mikor kell levegőt venni, hogyan kell beállítani a testtartást, hogyan kell a lehető legjobban megszólaltatni a hangot, mire kell törekedni egy előadás alkalmával, vagyis a segítségével tudtam megalapozni az operaénekesi karrieremet. Emellett valóban kiváló zeneszínházi, színészi képzésben részesültünk. Több olyan „eszközt” is elsajátíthattunk, amelyek azt a célt szolgálták, hogy később élesben, különböző váratlan helyzetekben is fel tudjuk magunkat találni – hallhattuk a gunarasi származású opera-énekesnőtől, akitől azt is megkérdeztük, mennyire volt abban biztos, hogy a jövőjét színpadon képzeli el.
– Ez egy olyan dilemma, ami ma is munkálkodik bennem. Állandó útkeresés, egyben vívódás saját magammal is, a napi teljesítményemmel, a maximalizmusommal. Egy biztos, a mestertanulmányaim alkalmával belekóstoltam a színpadi jelenlétbe és megtanultam használni az eszköztáramat, megtanultam megvalósítani egy szerepet, a zenébe átültetni egy érzelmet, valamit adni a közönségnek, valamivel hatni rá. Ez azonnal rezonált velem, és bevallom, az íze nagyon megtetszett. Már akkor tudtam, hogy jól érzem magam közben és szeretném folytatni, ám nem szeretném kőbe vésni az életemet, leragadni egyetlen dolog mellett, ezért folyamatos nyitottsággal állok minden más területhez is. Hagyom, hogy vezessenek más impulzusok is, és akár eljöhet egyszer az a pont is, amikor más irányba viszik a vitorlámat azok a bizonyos életszelek. A kérdés azért is ér utol – nemcsak engem, hanem a társaim többségét is –, mert ez a szakma egyébként testestül-lelkestül próbára tesz bennünket, ami adott esetben nagyon kimerítő tud lenni. Ha a színpadon valami nem úgy sikerül, ahogyan kellene, azt nem könnyű feldolgozni. Aztán nagyon bizonytalan a komolyzene, az opera helyzete is. Jelentősen veszített népszerűségéből az utóbbi években, leszűkült „piaca”, ráadásul folyamatos átalakuláson megy keresztül maga a műfaj is, továbbá komoly a konkurencia, és kevés az olyan színpad, ahol igazán ki lehet bontakozni. Mindezen folyamatokra még hatással vannak a társadalmi-gazdasági változások is, hiszen eddig azért a társadalomnak mindig volt egy rétege, amely lelkes rajongónak számított – fejtette ki Regina, akitől az iránt is érdeklődtünk, hogy egy-egy fellépés, felkészülési folyamat után hogyan tud regenerálódni.
– A stresszhelyzet ugyan kimerítő, sok esetben azonban az ilyen adrenalinnal teli állapotnak köszönhetően tudjuk magunkból kihozni a maximumot, és a legmagasabb szinten átadni a szerepet a közönségnek. Hogy töltődni tudjunk, ahogyan az élet annyi más területén, itt is nagyon fontos az önismeret. Hogy tudatosak legyünk abban, mi lazít el és tölt fel bennünket. Úgy érzem, ezért is lényeges, hogy ne csak egyetlen alapra építsük fel az életünket, hogy ne csak egyetlen terület hozzon örömet számunkra, mert az hatalmas nyomást lehet számunkra. Ha valakinek az önértékelése kizárólag ettől függ, és esetleg negatív visszajelzést kap, az nagyon fájhat, és romboló helyzeteket teremthet számára. És tudni kell nemet mondani is, a feladatokra és a szerepekre egyaránt. Fontos, hogy az embernek időt kell szánnia önmagára. Jómagam nagyon szeretek sétálni, kirándulni a természetben, és a rekreációs sport is rendkívül fontos számomra. Az emberi kapcsolataim és az Isten-kapcsolatom is az életem alappilléreit képezik. A berlini években a kötelezettségeim miatt sajnos nem sok időm maradt a szeretteimre, de az utóbbi időben lazább az időbeosztásom, ezért most igyekszem több időt tölteni velük, és nem csupán egy-két alkalommal összefutni velük rövid időre. A karácsony a mi szakmánkban egy sűrű időszak. Egészen biztos, hogy akad munkafeladat, ezért mi az ünnepeket akkor éljük át, amikor sikerül találkoznunk. Legutóbb márciusban jártam odahaza, Gunarason, ilyenkor főleg a szüleimmel és az öcsémmel töltöm az időmet. Emellett, ahogy érkezünk, meglátogatjuk a tágabb családot, a rokonságot is. A nővéremék most Magyarországon élnek, ezért amikor Olaszországból Gunaras felé veszem az irányt, akkor igyekszem úgy intézni, hogy őket is meglátogassam – magyarázta az énekesnő, aki a berlini „alapozó” évekről is mesélt.
Amore szerepében a Poppea megkoronázása című művében (Koncz Regina archívuma)
– Két évig voltam a Berlini Állami Operaház állandó tagja, ami hatalmas ugródeszkát jelentett a karrierem szempontjából. Több területen is kipróbálhattam magam, és sok lehetőségem nyílt a fejlődésre. Ez azonban egy nagyon embert próbáló időszak is volt egyben, főleg az első év, hiszen rengeteg kötöttséggel, kötelezettséggel, állandó jelenléttel is járt a maga vállalásaival együtt. Írásban kellett kérvényezni, ha például valamilyen okból el szerettem volna hagyni a várost, hiszen a társulat számára állandóan készenlétben kellett állni. Az életem mára úgy alakult, hogy ez után az időszak után ismét visszatértem az olaszországi Bolzanóba. Jelenleg szabadúszó vagyok, és ezért is van több időm és rugalmasabb időbeosztásom. Nem kötődöm egy színpadhoz vagy társulathoz sem, mégis több izgalmas projektumban is lehetőségem van részt venni. Persze, ahhoz, hogy eddig eljussak, kellett az a kétévnyi megfeszített tempó Berlinben, amelynek során tapasztalatot szereztem és megismertek. És az életem mostani időszakának az alapjait meg is adja korábbi teátrumom szakmai tekintélye – hangsúlyozta Regina, akitől azt is megkérdeztük, hogy a salzburgi tanulmányai és a berlini évek hogyan hatottak a hangjára.
– Nagyon sokat alakult, fejlődött a lírai koloratúr szoprán hangom. Már a tanulmányaim alatt is, majd ahhoz még jöttek a berlini tapasztalatok, amikor is Brigitte Eisenfeld lett az énekmesterem. Vele dolgozom ma is. Nagyon kell a külső, hozzáértő fül, aki meghallgatja az embert és tanácsokat ad neki, mert önmagunkat teljesen másként halljuk. Az évek alatt sikerült megalapozni a technikámat, és szélesíteni a hangom terjedelmét. Eisenfeld tanárnő tanácsai mentén aztán még inkább kinyílt a hangom, és a volumene, úgymond kiegyenlítettebb, teltebb lett az alacsonyabb és a felsőbb regiszterekben is. Azaz az adottságaimnak köszönhetően a magas hangterjedelmeket már eleve könnyen vettem, az alsóbb hangfekvésnél azonban még sok munka várt a hangképzésemre, mire megerősödött, megérett volna – magyarázta az énekesnő, majd arról is mesélt, hogy mely szerepei álltak, állnak hozzá a legközelebb.
– Mozart Varázsfuvolájának az Éj királynője egy nagy kapaszkodó a karrieremben. Az operairodalom egyik legismertebb és talán legnépszerűbb koloratúrszoprán áriája, amihez komoly szakmai felkészültség is kell. Engem évek óta szerencsésen végigkísér, és neki köszönhetően „nyíltak meg” előttem komoly ajtók. Már a főiskolán is előadtam egyszer, az áttörést azonban az jelentette, amikor a berlini operában is volt lehetőségem bemutatkozni vele a második stúdiós évemben. Ezután indult el felfelé a pályám, lett ügynökségem, visszahívtak erre a szerepre, azóta pedig már máshova is hívtak. De nem szeretném a többi szerepemet sem másodlagosnak tekinteni, hiszen a maga idejében és helyén mindegyik nagyon fontos volt számomra. Igaz, azok többnyire kisebb szerepek voltak, ráadásul nem pont az én hangfajomban, mégis rendkívül sokat építettek rajtam. Talán éppen azért, mert líraibb feladatok voltak, amelyek a hangom alsóbb terjedelmét fejlesztették, építették – hallhattuk Reginától, akitől azt is megkérdeztük, hogy jelenleg min dolgozik.
– Folyamatosan igyekszem frissen tartani a hangomat, így az Éj királynőjét is állandóan készenlétben tartom. Emellett jövőre debütálok egy másik koloratúr szerepben, ami szintén sokat jelent számomra, hiszen fontos állomása lesz a karrieremnek. Ez Offenbach Hoffman meséinek Olympia szerepe, aminek szintén Berlinben lesz a bemutatója. Mindemellett még két-három szerepet tanulok párhuzamosan, amelyeken sokat dolgozom hangilag. A kevésbé mozgalmas, nyugodtabb időszakokban, amikor nem rohanok színpadról színpadra, akkor hangilag-technikailag is szeretek kísérletezgetni, feszegetni a határaimat. Akad lehetőségem csak a szereppel is foglalkozni, illetve csak a technikával. Ezek is nagyon fontos időszakok, mert ilyenkor van időm elmélyedni a szerepben, és egyben önmagamban is – tette hozzá az énekesnő, akinek a terveire is kíváncsiak voltunk.
– A következő évad igazából igencsak mozgalmasnak ígérkezik számomra. Ugye kétféle debütálásról beszélünk, az egyik a szerepdebü, amikor először énekel az ember bizonyos szerepet, a másik pedig a „ház” debü, amikor először lép fel valaki egy színházban. Nagy öröm számomra, hogy az idén novemberben és decemberben a Magyar Állami Operaházban debütálok az Éj királynője szerepében. Ez lesz gyakorlatilag a magyarországi debütálásom is, úgyhogy nagyon izgatott vagyok miatta. Aztán vár még rám egy franciaországi és egy lipcsei debütálás is. Berlinben három produkcióban lépek színpadra, amelyeket szintén nagyon várok – fogalmazott Regina, majd szerényen azt is hozzátette, hogy nyitott minden új tapasztalatra, és mindig igyekszik a tőle telhető legtöbbet kihozni a szerepeiből, mégis igen messze áll tőle a törtetés, a szakmájára és a világ szinte bármely területére is egyre jellemzőbb könyökölés, ehelyett inkább a munkába, a saját fejlődésébe fekteti az energiáját, ami pedig a külső hatásokat illeti, hagyja, hogy vezesse az élet és a gondviselés óvó keze.
Gasparina szerepében, Ermanno Wolf-Ferrari, Il campiello (A kis tér) című háromfelvonásos operájában (Koncz Regina archívuma)
Nyitókép: Koncz Regina, Gunaras angyali hangja (Adamik Péter felvétele)
