„Kinézek az ablakon és a tengerig ellátok”

Niklas Luhmann szociológus szerint a világot, amit ismerünk, a tömegmédián keresztül ismerjük meg. Amikor a ’90-es években ezt mondta, akkor az internet még gyerekcipőben sem járt, és a tömegmédiát az írott sajtó, a hallgatott rádió és a nézett televízió jelentette. Ezeknek a médiumoknak a működését törvények, konszenzuson alapuló szokásjog, exkluzivitás, az objektivitás iránti elkötelezettség, a széles körű tájékoztatás igénye és etikai szabályok határozták meg. Mindeközben a médiatér átalakulásában azt látjuk, hogy az írott sajtó fokozatosan eljelentéktelenedik Magyarországon. Ez az az időszak, amikor a tradicionális médiát kezdi ledarálni az újmédia, az, amiben most élünk. A médiatér a klasszikus és törvények által szabályozott médiából átmegy a törvények által nem szabályozott, furcsa tulajdonrendszerű, úgynevezett közösségi médiába – emelte ki előadásában Gulyás István tanár, történész, újságíró, dokumentumfilm-rendező, szerkesztő-riporter, az M1 tévécsatorna korábbi műsorvezetője, az M5 kulturális csatorna igazgatója és műsorvezetője Doroszlón, a Mária-kegyhely emeleti konferenciatermében, a Magyar Nemzeti Tanács által szervezett II. Délvidéki Médiatalálkozón.

Gulyás István A megváltozott médiatér és az újságírói etikai kérdések című előadásában az elmúlt harminc évet vette alapul, hogy rámutasson a közmédiában történt változásokra. Egyebek mellett a politikai eseményeket emelte ki Magyarországon a 1990-es évektől, majd azokra a társadalmi változásokra és kihívásokra mutatott rá, amelyek újabb hangsúlyt adtak az elektronikus médiának, mint amilyen például a koronavírus-járvány volt. Mint fogalmazott, a járvány időszaka az, amikor látszólag győz a világháló, a média hangsúlya jelentős részben átkerül az online térbe. „Azt szokták mondani, az internet demokratizálja az újságírást, bárki lehet hírelőállító és narratívaképző, ezáltal a mi szakmánknak, az újságírásnak elveszik az exkluzivitása – gondolják nagyon sokan –, és ezzel együtt a szakma etikája, szolidaritása és az újságíró védettsége is” – mutatott rá a tájékozódás, a tájékoztatás és az igények változására.

Beszélgetésünk során kiemelte, bár valóban a digitális fejlődés volt az, ami meghatározta az adott médium szerepét a mindennapjainkban, a politika is fontos szerepet játszott a köztájékoztatásban részt vett médiumok szerepének erősödésében, illetve gyengülésében.

– A digitalizáció inspirációt jelentett a politikusok számára, hiszen a világháló új lehetőségeket nyitott meg előttük. Összetalálkozott a két igény, ennyi történt…
 

A televízió megjelenésével a rádió végét jósolták, mint ahogyan korábban azt gondolták, hogy a rádió majd átveszi az újság helyét, de mégis megmaradt mindegyik médium.

– Technológia az egész. Gondolj bele! Ahhoz, hogy újságot olvass, el kell menni, meg kell venni, le kell ülni, el kell olvasni. Ráadásul azt már menet közben is lehet, újságot olvasó embereket látunk az utcán, a villamoson stb. Amikor a rádió megjelent, egy statikus eszköz volt. Letették valahová a szobában, és mellé kellett ülniük. Miután a rádió bekerült az autókba, gyakorlatilag a közlekedés részévé vált. Onnantól kezdve már semmi nem akadályozta meg az embert abban, hogy folyamatosan hallgassa a rádiót. Ráadásul, ha belegondolsz, a rádió még mindig az egyik leggyakrabban használt médium. Mert a tévét nem tudod menet közben nézni, a rádiót viszont autózás közben is tudod hallgatni. És a tévé hiába próbálta elnyomni a rádiót, amikor a rádió már mobil volt, akkor jött a tévé. A tévé az megint csak olyan, hogy le kell ülni és nézni kell. Aztán, amikor megjelent a mobiltelefonok képernyője, lenyomta a tévét, viszont a tévében még mindig ott maradt az exkluzivitás élménye. Akár sportról, akár koncertközvetítésekről, akár valamiféle haváriaeseményekről van szó, mindig ott van egy olyasfajta exkluzivitás, amit a tévé tud a legjobban és a legszéleskörűbben megadni az embernek.
 

Változott az igény a tartalmak iránt? Lehet, hogy jelen van a média, ahogyan említetted, az autóban, a rádió mégiscsak jobb élményt nyújt, viszont nem biztos, hogy hírműsorokat szeretnek az emberek vezetés közben hallgatni.

– Én például csak azt szeretem. Vessetek a mókusok elé, de én hírműsorokat hallgatok. Nekem utazás közben a zenehallgatás kidobott idő. Arra vagyok szocializálva immár 63 éve, hogy folyamatosan tanulok. A tanulás egyrészt olvasással, másrészt hallgatással, megnézéssel valósítható meg. A rádióban hallgathatom azt, amit meg akarok tanulni, és ez nekem nagyon fontos. De igen, megváltoztak a hírfogyasztói szokások, és a hírfogyasztás valóban átment a világhálóra, és ott is elsősorban a közösségi platformokra. Viszont a közösségi platformok barátkozós platformként indultak, ami a Facebookra különösen érvényes. Kialakultak kis buborékok, baráti buborékok, amikben elkezdték egymás között megosztani, posztolni a friss híreket, és akkor egy idő után már csak ugyanazokra a hírekre pattantak rá, és onnantól kezdve egy-egy véleménybuborékon vagy véleménybunkeren belül abszolút egyoldalúvá vált a tájékoztatás. Ha tájékozódni akarsz, ha ki akarsz lépni ebből a buborékból, akkor vagy az online média teljes egészét kell nézned, ami lehetetlen, vagy pedig egy sűrítményt kell nézned belőle, az meg a televíziós meg a rádiós hírfolyam.

Előadásodban úgy fogalmaztál, hogy az új média ledarálta a klasszikus médiát. Nekem az a tapasztalatom, hogy az újságíró és az információforrások között is megváltozott a kommunikáció. A politikusok, аz intézmények nagyon sokszor a közösségi oldalakon tájékoztatnak.

– Persze, ez a legegyszerűbb, mert mint mondtam is, a politikusnak ez egy olyan lehetőség, amely a jelenvalóság illúzióját kelti. Abban a pillanatban tud magáról bármit posztolni, azt mások élőben tudják nézni, és aztán, mivel a világháló nem felejt, vissza is tudják nézni. Tehát az ismétlés lehetősége jelen van. Benne van a végtelen repetitivitás lehetősége. Hogyha én egyszer láttam valamit a neten, egy anyagot, azt addig, amíg van villany, folyamatosan megnézhetem újra és újra.
 

Azt is kifejtetted, hogy az új médiában mindenki lehet hírközlő, az új média pedig nincs törvények által szabályozva. Ezzel kapcsolatban az újságírói etika vagy az újságírói kódex kérdése is felmerül. Hogyan tud egy médium ilyen körülmények között objektíven tájékoztatni? Egyáltalán van még igény az objektív tájékoztatásra?

– Szerintem van rá igény. Ami ebben nagyon fontos, hogy az új médiában tulajdonosok vannak – egyébként a tradicionálisban is, kivéve a közszolgálati médiát, ami közösségi tulajdonban van –, és mivel ez a technológiai fejlődés sokkal gyorsabb, mint az egyébként lassú törvényhozás meg jogszolgáltatás, ennek következtében a tulajdonos meghozza a saját törvényeit, beépíti a saját fékeit, a saját ideológiáját ebbe a rendszerbe, és az alapján működteti a médiumát. Tehát ha ő egy baloldalilag indoktrinált, vagy baloldali ideológiákat valló ember, akkor baloldali szabályok lesznek érvényben – Zuckerberg egyébként ilyen –, akkor kitiltják a Danit (Bohár Dánielt – a szerz. megjegy.), meg nemcsak a Danit, hanem csomó más személyt is. Ha valaki jobboldali, és erre igazán izgalmas példa az X-nek a története, ugyanis a világ leggazdagabb embere, Elon Musk azt mondta, elege van abból, hogy cenzúrázzák, hiszen létezett egyfajta ideológiai cenzúra, ezért kirúgta a cenzori csapatot, megvette az X-et, és azt mondta, hogy mindenki azt rak fel, amit akar, és tényleg nincs rajta cenzúra, inkább az etiketthez kapcsolódó cenzúra jelenik meg, ami nem is cenzúra, hanem ízlés, hogy azért pornográf tartalmakat meg ilyeneket ne „toljanak föl”, vagy gyilkosságot, élőben stb. Ezek nyilván az alapvető emberi erkölcsnek meg az alapvető emberi ízlésnek nem szabad hogy megfeleljenek, éppen ezért ezeknek a kitiltását alapvetően én is támogatom. De egyébként, ha valakinek más a véleménye, mint mondjuk Trumpnak, akkor az még ugyanúgy megjelenhet az X-en, nem fogják kitörölni. Tehát nyugodtan lehet szidni Trumpot meg a többieket.

Ezek szerint jó, hogy polarizálódott a média? Hogy van a hatalmi, meg van az ellenzéki média?

– Én inkább azt mondanám, hogy konzervatív és jobboldali szemléletű, azaz a kormánnyal kevésbé kritikus média. Van a közszolgálati média, amelynek alapvetően az a feladata, hogy tájékoztasson, elemezzen, nyelvet ápoljon stb. Erre megvan a közszolgálati kódex, amely alapján a közszolgálati médiának olyan feladatokat is el kell látnia, amiket egyébként a kereskedelmi média nem lát el, mert azt mondja, hogy túl drága. A közszolgálati média tehát nem kereskedelmi alapon, hanem valóban a közösség érdekeinek megfelelően, olykor a közösség legkisebb csoportját is kiszolgáló dolgokat is felvállalva. Ha például Magyarországon van 300 örmény, akkor a közszolgálati rádióban van örmény műsor, mert ők is a magyar állam részei, magyar állampolgárok, joguk van valamiféleképpen artikulálni a saját véleményüket és hangjukat. A kereskedelmi azt mondja: megéri, nem éri meg. Ha megéri, berakja, ha nem éri meg, nem rakja be. És egyébként a politikai tartalmaknál is így van, ha eléggé botrányszagú és nézettséghozó egy-egy politikai tartalom, akkor berakja, ha viszont arról van szó, hogy végre átadnak egy hidat – mert a két falu között száz éve nincs híd, ugyanis annak idején az osztrákok az első világháborúban lerombolták, most meg újra felépítették –, azt a kereskedelmi média nem fogja lehozni, nekünk azonban le kell hoznunk, mert lehet, hogy azzal a híddal összekötöttük az Ipolyságnak az egyik felét a másikkal, és egy új út nyílt Szlovákiába meg Magyarországra, és nem kell kilométereket kerülni ahhoz, hogy két egymással szemben lévő falu lakosai találkozhassanak egymással.
 

Ezek alapján ma a fogyasztói igényekhez, vagy a kereskedelmi igényekhez igazodik a média?

– A kereskedelmi média mindig a fogyasztói igényekhez igazodik. Ami a fogyasztónak kell, amiért hajlandó fizetni, amiért hajlandó az idejét adni, azt fogja hype-olni, mert oda megy a reklám. A közszolgálati médiának pedig kötelezettségei vannak, amiket, ha van reklám, ha nincs reklám, akkor is végre kell hajtania.

Átlapozhattál ma egy Magyar Szót, az előadás után többen is beszámoltak arról, milyen a vajdasági magyar médiapiac. Mi a véleményed rólunk?
– Nem elég mélyek még az ismereteim, az viszont, hogy a kezembe vehetem egy olyan napilap szombati számát, amelyben az aktuális tartalmak mellett van egy Hétvége és egy Kilátó melléklet, valamint több oldalnyi hirdetés is, olyan ritkaságnak számít a huszonegyedik században, hogy az már-már döbbenetes. Ráadásul kifejezetten jó az illata. Végre egy olyan dolgot vehetek a kezembe, aminek még nyomdaszaga van, ami szerethető, amire jó ránézni, és a legszebb az egészben az, hogy a címoldal rögtön azzal kezdődik, hogy a kollégákat itthon díjazták. Ezt mindig nagyon jó látni.
 

Egyébként először jársz a Vajdaságban?

– Nem. Szabadkát meg Palicsot már úgy-ahogy ismerem. Doroszlón most vagyok először. Egyszerűen el vagyok ájulva tőle. Lenyűgöző, hogy kinézek az ablakon és a tengerig ellátok. Ez egy csoda.
 

Az ismertetődben említették, hogy a gasztronómia sem áll tőled távol, szeretsz borászkodni és főzni is. Kóstoltál már vajdasági borokat?
– Igen, kóstoltam, és meg kell mondanom, hogy nekem a vajdasági borokból hiányzik az, ami a hegyeink között van. Tehát az a fajta...
– Savasság?
– Nem is savasságnak mondanám, inkább olyan dolgok vannak benne, amik csak a kőzetekből fakadnak. A vajdasági borok nagyon simák, nagyon könnyűek, jól ihatóak, finomak, de érződik rajtuk, hogy olyan földben termett szőlőből készültek, amit a Jóisten búzának teremtett, nem pedig szőlőnek.

És az ételek terén mi az, amit te szeretsz készíteni, és mi az, amit szeretsz fogyasztani?

– Én mindent szeretek. Egyébként nagyon szeretek halat főzni, bármilyen formában. Imádom a zöldségből készült ételeket. A vadakat is nagyon szeretem, különösen a szárnyasokat. De hát én mindent szeretek főzni. Egy dolgot nem tudok, süteményt sütni, mert egyáltalán nem eszek semmiféle süteményt meg édességet, úgyhogy én abszolút hús- és zöldségmániás vagyok.