Alig múltam mindössze kétéves, amikor megszólaltak a szirénák. Nővéremmel játszottunk az udvaron, édesanyánk lélekszakadva rohant felénk. Megfogta kezünk, és az udvarban álló nagy eperfa alá ráncig...
Heti rovatok
A vasárnapig tartó belgrádi autókiállításon a hármas számú csarnokban a Mercedes három modelljét tekintheti meg: az AMG GT, a Mercedes Maybach S és az S63 AMG Coupe közül az utóbbi már gazdára talált.
Az a feltevés, hogy manapság a gyártók előre beprogramozhatják termékeik élettartamát, nem olyan rég hivatalosan is bebizonyosodott. A Le Monde francia napilap ugyanis megjelentette az Európai Fogyasztóvédelmi Központ legfrissebb kutatásainak eredményét.
A Szerbiai Fogyasztók Asszociációja (APOS) nyilvános levelet intézett Rasim Ljaljić kereskedelmi miniszterhez, és arra szólította fel, járjon közbe egy új szervezet, történetesen a Szerbiai Fogyasztók Tanácsának megalakításához. Előnye az lenne – áll a levélben – hogy a kormány ezután egy helyen és az eddiginél rövidebb időn belül szerezhetne tudomást az országban működő valamennyi bejegyzett fogyasztóvédelmi szervezet állásfoglalásáról.
Az életidő múlásával elsősorban a nők egyre gyakrabban használnak különféle krémeket és parfümöket, amelyekkel a szaporodó ráncokat igyekeznek eltüntetni, vagy a bőr feszességének csökkenését meggátolni. Ezzel nincs semmi baj, hiszen ez a természet rendje.
A statisztikai hivatal kimutatása szerint tavaly decemberben ugrásszerűen megnőtt nemcsak a névleges, hanem a reális kereset is. A szerbiai átlag erősen megközelítette az ötszáz eurót, holott egy hónappal korábban csak 400 euró körül mozgott.