Kezdjük azzal, hogy 1998. VI. 29-én születtem.
Anyukámék lakodalomban voltak hivatalosak. Hajnalban, ahogy a buli véget ért, már mentek is a kórházba, mert én untam már bent lenni anyu pocakjában. Otthon a bátyáim nem nagy örömmel vártak, hogy én hazaérjek, de bele kellett törődniük, hogy itt vagyok nekik. Kiskoromban elég sok balesetem volt.
A fogalmazást Nagy Magdolna újságíró véleményezte. Kedves Barbara! |
Bevallom, megérintett a vallomásod, az, hogy három testvéreddel elvesztettetek egy hozzátok közelő álló személyt, és félárvákká lettetek. Igazán sajnálom. Mégis, csodálom azt az erőt, amit te ebből a tragikus eseményből merítettél. Mint vallod, megtanultad, hogy mindig oda kell figyelni arra, akit szeretünk. Azt hiszem korodat meghazudtoló, nagy igazságot mondtál ki ezzel, ugyanis gyakran azt tapasztalom, a gyermekek „kész ténynek” veszik szüleiket. Abban a hiszemben élnek, hogy örökké ott állnak majd mögöttük, és önzetlenül segítik őket, miközben cserébe semmit sem várnak. |
Ide illően Petőfi-idézettel folytatnám: „Milyen boldogság most a jó meleg szoba, / s meleg szobában a barátságos család!”. Ugye, így is - Petőfi módjára -, lehet a családunkra gondolni?. A család valamennyiünknek a legfontosabb hely, egyfajta központ, ahonnan elindulunk, és rendre visszatérünk. Micsoda szerencse, boldogság, ha olyan otthona, családja van a gyermeknek, ahova visszatérhet! |
Karácsony közeledtével ezek, vagy az ehhez hasonló gondolatok gyakran elhangzanak. Ha kicsit jobban odafigyelünk, rájöhetünk: nagy igazság van bennük. |
Egyik alkalommal ötéves voltam, amikor leugrottam a pótkocsiról, mert a két fiatalabb testvérem azt mondta, hogy úgysem merem megcsinálni. Én leugrottam, meg ki is ficamítottam a bokámat. Öt évre rá egy olyan esemény történt, ami megváltoztatta az egész életemet. Félárva lettem, három testvéremmel együtt. Engem ez megtanított arra, hogy mindig odafigyeljek arra, akit szeretek. Azóta már egy kicsit komolyodtam, nőttem egy pár centit. Gyorsan feldühödök, de amilyen gyorsan mérges leszek, olyan gyorsan elszáll a haragom. Keményfejű vagyok és sokan mondják rólam, hogy „tiszta anyja ez a lány”. A nyolcadik osztályt kezdtem meg az idén. Jövőre már csak azon gondolkodom, hogy milyenek voltak az általános iskolás éveim.
Csak abban vagyok biztos, az élet megtanít majd, hogy küzdjek az álmaimért.
