Majd 40 éves kórházi munkám alatt csak elvétve találkoztam falusi körülmények között felnőtt betegekkel, akik asztmás rohamban szenvedtek volna. Roma családból származó asztmásra pedig nem volt példa a szakmámban. Vajon az előbbiekből következtethetünk-e arra, hogy az asztma kifejezetten a városi, vagy mondjuk úgy – a civilizált körülmények között élők betegsége?
Nyugodt lelkiismerettel ezt ilyen élesben nem írnám alá, de ha kissé enyhébb szóhasználattal azt mondjuk, hogy az asztma jobbára a túlcivilizált állapotok betegsége – ez ilyenképpen elfogadható. Az orvosstatisztika ezt az állítást egyértelműen igazolja is: az asztma előfordulási gyakorisága rohamosan nő a városi, ott is a legjobb életkörülmények között élő családokban. A szegényebb viszonyok között élők, vagy mondjuk úgy, a vidéki emberek szorosabb kapcsolatban élnek a természettel, immunrendszerüket megedzi a gyermekkorban átélt sorozatos, apró fertőzés, a mindennapi közvetlen találkozás a mezőkön, virágoskertekben található allergénekkel, míg városi kortársaik védettebb, sterilebb környezetükben kevésbé szoknak hozzá az irritáló hatásokhoz.
Gyermekkorom feketehegyi orvosa, Dujmovics doktor, akinek nemzetiségét anyám soha nem említette, annál inkább látogatásait a lázas gyermekeknél, akkor is, amikor nem is hívták (!), többször rászólt anyámra: hagyd játszani a porban azt a gyereket, most kell megennie a kiló piszkot, amikor már felnőtt, késő lesz. Nos, ennek a zseniális beszólásnak köszönhetően szüleim és a velük kapcsolatban álló szülők tűrték, hogy ezt a „kilónyit” mi – ó, boldog gyerekkor – jócskán megfejelve elfogyaszthattuk az utcánk poros, sáros kocsiútjain, ahol nagy melegekben akár térdünkig érő porban jártunk, eső után pedig dagasztottuk a térdig érő sarat.
Az idézett szólás a „kilónyi piszok” elfogyasztásáról nem volt más, mint zseniális leegyszerűsítése, népi nyelvre való átültetése annak az. un. higiénés teóriának, amivel jóval később, orvostanhallgató koromban találkoztam, számokkal, adatokkal megspékelve. A higiénés teória szerint hiányoznak a korábbi, a „normális” immunválasz serkentői: megszűnt sok fertőző betegség, korlátozott a bakteriális és vírusos légúti fertőzések hatása is. Ez elsősorban a városi, higiénikus környezetben nevelt gyermekekre jellemző, de ma már falusi környezetben is terjed az „üvegbura” alatt nevelt gyerekek száma. Emellett egyre nagyobb a testvér nélkül felnövők száma is. Nekik nincs kitől elkapniuk a betegséget, a lakókörnyezetük bakteriális szempontból meglehetősen steril, ha mégis megfertőződnek, akkor akár szükségtelenül antibiotikus kezelést kapnak, ami visszaszorítja a bél baktériumflóráját, holott annak is nagy a szerepe az immunológiai folyamatokban. Emellett az allergikus, asztmatikus betegség kialakulásában nem elhanyagolható a genetikai okok szerepe sem, hiszen egy asztmás szülő esetében 30-40 százalékos, mindkét szülő esetében akár 80-90 százalékos az esély az utódok túlérzékenységére, olyan anyagok iránt is, amelyek az egészséges egyénekre teljesen ártalmatlanok. Dujmovics, egykori feketehegyi doktor bölcs szavait elsősorban a nagymamák és a nagytaták kedvéért idézem, éljenek ezzel az ősi bölcsességgel, hagyják – ha van még megfelelő játékra alkalmas hely a környékükön – játszani az unokákat, nem dől össze a világ, ha porosak, maszatosak maradnak az esti fürdésig.
