A múlt század hatvanas-hetvenes éveiben a jobb megélhetés reményében külföldi munkavállalásra költözött hazánkfiai többségükben már nyugdíjas éveiket élik. Többen közülük összekuporgatott pénzükön itthon házat építettek vagy lakást vásároltak, mások csak most fontolgatják a végleges hazatelepülést. Bármennyire is súlyos az itthoni gazdasági és politikai helyzet, akit elfogott a honvágy, szeretne hazaköltözni és a szülőföldjén tölteni hátralevő éveit.
Nemrégiben érdekes felmérést készítettek a Gerontológiai Társaság munkatársai. Ezerkétszáz egykori jugoszláv vendégmunkásnak küldtek kérdőívet, és azt kutatták, hogy nyugdíjas éveikre haza kívánnak-e jönni. Maguk is meglepődtek azon, hogy mekkora visszhangra talált az érdeklődés. Már aznap villámpostán több százan jelezték hazatérési szándékukat. Nagyon sokan úgy nyilatkoztak, jönnének, de előbb megfelelő szálláshelyet keresnek maguknak. Hiába az itthoni nagy ház, lakás, időseknek érzik magukat a fenntartásához, félnek attól, hogy esetleg terhére lesznek valakinek. Arról kevés elképzelésük van, hogy az itthoni idősek otthonaiban milyenek az elszállásolási és lakhatási lehetőségek, hol vannak gerontológiai otthonok, és azok milyen ellátást nyújtanak.
Az évtizedekig külföldön élő honfitársaink megszokták a nyugati életmódot, ebből fakadóan egy részük úgy véli, hogy a specializálódott gerontológiai intézményekben való beköltözés – ahol állandó az egészségügyi felügyelet és más segítséget is megkapnak – jó megoldás lehet öreg napjaikra. Sajnos Szerbiában e tekintetben nem éppen rózsás a helyzet. Bár a gazdasági válság előtt voltak beruházók, akik komolyan elgondolkodtak az új típusú idősek otthonainak építése és működtetése felett. A környező országokban, főleg Nyugaton, már nem a sajnálkozás erejével tekintenek azokra, akik az idősek otthonába költöznek, inkább úgy, mint akik az időseknek szánt, szép fekvésű apartmanokban töltik nyugdíjas napjaikat.
Szerbiában manapság megközelítőleg ötvenre tehető a mozgásképes, illetve ápolásra szoruló idősek számára nyitott állami otthonok száma. Ezek mintegy tízezer férőhellyel rendelkeznek és mind foglaltak. A 2002. évi népszámlálás adatai szerint 1 690 000 volt a hatvan éven felüliek száma, és ha mindegyikük idősek otthonában szeretne lakni, akkor egy fekvőhelyre 176-an pályáznának. A magántulajdonban levő otthonok kapacitása sem kielégítő. Engedélyezetten csupán négy működik az országban, és még mintegy ötven más elnevezéssel, a legtöbb mint szálloda, panzió vagy idegenforgalmi rekreációs központ, ezekben a fekhelyek száma nem haladja meg az 1500-at.
A kérdőíves felmérés szerint hazakívánkozó vendégmunkásaink hajlandók pénzüket komfortos idősek otthonainak építésébe fektetni. Többen falusi házaikat, vagyonukat is felkínálták erre a célra. Érdemes megjegyezni, hogy honfitársainknak nincs nagy bizalmuk az állami otthonok iránt, a magánvállalkozásban létesített gerontológiai otthonokat részesítik előnyben. Így vannak azok is, akik idős szüleiket kívánjak elhelyezni, nemcsak a jobb ellátás reményében, hanem azért is, mert a külföldről hazatérők, mivel nem fizették a hazai szociális- és nyugdíjbiztosítást, az állami intézményekben idegeneknek számítanak. Nem számíthatnak államilag támogatott elhelyezésre, miáltal az ellátás havi költsége mintegy 250 eurót tesz ki. A jobb magánhelyeken az ellátás 500–1200 euró havonta.
Nem meglepő, hogy Szerbia az idősekről való gondoskodás tekintetében is a fejlett országok mögött kullog. Míg nálunk az időseknek mindössze 0,7 százaléka részesül intézményes öregkori ellátásban, a világátlag 3 százalék körül van. Nem maradhat megjegyzés nélkül az sem, hogy a fejlett országokban egyre inkább előtérbe kerül az idősek intézményeken kívüli gondozásának és ellátásának szorgalmazása, Szerbiában az új otthonok építésének gondolata foglalkoztatja a beruházókat.
