Miután ismertettük a leginkább előforduló rákos daganatok korai jeleit (Magyar Szó, február 18 ., március 11.), ejtsünk néhány szót egy igen sűrűn feltett kérdésről, ami tömören fogalmazva így hangzik: örökölhető-e a rák?
Mai ismereteink szerint a daganatos megbetegedéseknek csak a 8-10 százalékát tudjuk bizonyítottan levezetni öröklött kórként, ellentétben más betegségekkel, amelyeknél az öröklődési hajlam sokkal magasabb százalékban játszik szerepet, pl. a vérnyomás, a trombózis, a krónikus gyulladásos (reumatikus) betegségek széles skálája, nemkülönben a csontritkulás is.
A daganatos betegségeknél tehát szó sincs valamiféle „eleve elrendelésről”, ennek ellenére jó, ha ismerjük felmenőink betegségeit. Tudomásunk van ugyanis néhány daganattípusról, amelyeknél erősen közrejátszik az öröklődési hajlam, a tudomány mai állása szerint az emlő-, a petefészek- és a vastagbél-daganatoknál az átlagosnál nagyobb szerepe van annak, hogy mit öröklünk/kapunk szüleinktől. Érzékeny etikai kérdés, mit tenni akkor, ha ismeretes, hogy génhibát örököltünk akár az egyik, akár mindkét szülőnktől. A mai orvosi megközelítés a durva operációs megelőzés helyett a „várj és figyelj” állásfoglalást helyezi előnybe. Vannak azonban, nem kis számban, hívei a korai, még a betegség jelei előtti beavatkozásnak, különösen az Egyesült Államokban. Egy holland kutatócsoport az International Journal of Cancer című tekintélyes lapban ez év február 15. számában beszámol arról, hogy a rendszeres évenkénti szűrési követéssel csak 3 petefészekrákot sikerült korai stádiumban felfedezni 470 olyan esetben, amelyben öröklött génhiba szerepelt a 40 év körüli nőknél. Sajnos mindhárom esetben már előrehaladott stádiumban volt a daganat.
Ismereteink szerint azonban a hajlamosság egymagában koránt sem elegendő ahhoz, hogy az öröklött génhibák robbanjanak, aktiválódjanak az utódoknál. A szüleinkkel azonos betegség megjelenéséhez elengedhetetlen feltétel az azonos élethelyzetből adódó hasonló életmód is, például a dohányzás vagy az egészségtelen táplálkozás. Aki tehát génhibát örökölt akár egyik szülőjétől is, változtasson az elődei által viselt életformán, kerülve mindazt a ma már tömegében ismert rákos megbetegedést aktiváló anyaggal való érintkezést, amiről szüleinknek még nemigen, vagy csak homályos ismereteik voltak. Beleértem ebbe életünk mindennapi velejáróit: a táplálkozást, az ivást, a túlzott napozást, a súlyfelesleget, a foglalkozást, a lelki stabilitást, egészében véve: az élet napi menetének alakítását. Ezekről tudnunk kell, hogy bármelyik meghúzhatja a rák fegyverének ravaszát – ahogyan az orvosok nevezik az öröklött génhibát. Génhibát persze nem csupán örökölni, szerezni is lehet. Sejtjeink a bennük kódolt DNS parancsai alapján osztódnak és elhalnak, ám osztódáskor létrejöhetnek apró, sajnálatos mód továbbvihető „másolási hibák”, s ezek eredményeként rendellenesen működő sejteket kapunk, amelyek nem hallgatnak a kontrollmechanizmusaink szavára. Az életkor előrehaladtával egyre növekszik a a hibák száma, ami a rákos daganatok gyakori megjelenését válthatja ki idős korban. De a szervezetbe folyamatosan bekerülő mérgező anyagok, fizikai és kémiai hatások is hozzájárulhatnak a génhibák keletkezéséhez, amit aztán továbbadunk leszármazottainknak. Nyitott marad továbbra is a nagy, a rákgyógyítás egyetlen lényeges kérdése, amely az olvasóban és bennem is így fogalmazódik meg: öregapám 80 évesen pipázott is, szalonnázott is, mégsem… Magyarán, mivel magyarázható az, hogy ezek a környezetünkből bekerült káros anyagok egyes embereknél génhibát, azaz rákos betegséget okoznak, míg másoknál nincsenek hatással a sejtek károsodására. Ez a rákgyógyítás nagy kérdése, ennek megválaszolását várjuk.
