2024. június 21., péntek
RÁFORDÍTÁSOK

Nukleáris reneszánsz

Furcsának, de még talán ijesztőnek is nevezhető, ahogyan szemmel láthatóan igencsak képlékeny fogalomként kezelik, mi számít környezetbarát energiaforrásnak, és mi az, ami nem tekinthető annak. A nukleáris energia előállítása valóban alacsony szén-dioxid-kibocsátással jár, így az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása, és ennek köszönhetően a globális felmelegedés további súlyosbításának lehetősége is alacsony. A technológia pedig már több tíz éve rendelkezésre áll. Sokan a globális felmelegedés megfékezésének, vagy legalábbis mérséklése a leghatékonyabb módszerének a nukleáris energia előállítását tartják. Érdekes módon azonban, amikor a globális felmelegedés mérsékléséről beszélnek, a hangsúly mindig a nukleáris energia előnyeire helyeződik. Mint ahogyan mindennek, ennek is vannak hátrányai, veszélyei. A radioaktív hulladék problémája például lényegében még mindig megoldatlan, noha vannak olyan hírek, melyek szerint jó irányban halad az újrahasznosítást elősegítő technológiák fejlesztése. A nukleáris energiatermelésből származó hulladék egyébként a jelenlegi ismereteink szerint rendkívül veszélyes, és körülbelül 10 ezer évig gondoskodni kell annak biztonságos elhelyezéséről és kezeléséről. Több ezer évig tart ugyanis (állítólag), míg a hulladék biztonságos lesz. Persze, lehet, hogy a jövőben feltalálják, kidolgozzák majd azt a technológiát is, ami az úgynevezett felezési időt lecsökkenti, vagy pedig a hulladék más módon történő tárolását, például a világűrbe történő kilövését. Nem mellékes szempont mindemellett, hogy a magas biztonsági normák ellenére is történhetnek balesetek. Technikailag lehetetlen ugyanis egy száz százalékban biztonságos erőmű megépítése. Nem utolsósorban a nukleáris erőművek, akárcsak a nukleáris hulladék, terroristák célpontja is lehet. A nukleáris energia termelésének alapját az uránium adja, amely elem csak kis mennyiségben található meg bolygónkon. Legfeljebb egy-két emberöltőre lehet elegendő, a felhasználás jelenlegi trendjeit figyelembe véve. 

Mi a helyzet itthon?

Szerbiában 1986-ban, a csernobili atomerőmű-baleset után moratóriummal tiltották be az atomerőművek építését. Az utóbbi időben ugyanakkor többször is elhangzott, hogy országunk mégiscsak „beszállna” valamilyen formában az atomenergia-felhasználók körébe. Államelnökünk is tett olyan kijelentést, hogy Szerbia az atomenergiában (is) érdekelt, akár saját moduláris atomreaktorokat építhetne, esetleg szomszédos országokkal közösen hozna létre atomerőműveket. Kisméretű moduláris atomreaktorok Kanada, Franciaország, valamint az USA és Oroszország energiaellátását is segítik. A kis, moduláris nukleáris reaktorok méretükben mindössze tized akkorák, mint a hagyományos nukleáris erőművek. Sokkal könnyebben és sokkal gyorsabban felépíthetők. Egy ilyen reaktor építése mindössze néhány évet vesz igénybe, míg a klasszikus nagy erőműre legjobb esetben is mintegy tíz évet kell szánni. Az ilyen reaktorok nemcsak elektromos áramot, hanem hőenergiát is termelnek, emiatt alternatívát jelenthetnek a hőt igénylő iparágakban. 

Az atommagban tárolt, illetve a maghasadással kinyerhető energiahasznosításának lehetősége a XX. század legjelentősebb tudományos felfedezései közé tartozik.  A maghasadást első alkalommal 1939-ben figyelte meg Hahn, Strassman és Meitner. Arra jöttek rá, hogy a neutronnal történő ütközés hatására az uránatom magja két közepes méretű magra esik szét. Akkor még azt gyanították, hogy elméletileg minden atommag hasadhat. A gyakorlatban azonban csak néhány urán- és plutóniumizotóp esetében sikerült létrehozni a hasadást neutronok segítségével. Bizonyos feltételezések, hivatalosan soha nem tisztázott információk szerint az egykori Jugoszláviának volt úgynevezett atomprogramja, de az inkább atomfegyverek előállítását célozhatta. Később olyan hírek is napvilágot láttak, melyek szerint nem voltak teljesen alaptalanok azok a szóbeszédek, melyek szerint Slobodan Milosević hatalma idején atomfegyvert fejlesztettek Jugoszláviában.

Az „atomot” rehabilitálnák

Az utóbbi években mind fontosabb kérdéssé vált a tiszta energiára történő átállás. A törekvést az utóbbi évek energiaválsága még inkább megerősítette. Politikai háttere is van azonban annak, hogy az Európai Unió 2022-ben tiszta energiaforrássá nyilvánította a korábban nem kívánatosnak tekintett atomenergiát és a földgázt. Ez ráirányította a figyelmet azon érvekre, amelyek a nukleáris energia technológiaváltásban betöltött kulcsszerepe mellett szólnak. A nukleáris energia egyik előnye, a hátrányok mellett, hogy a termelés jól tervezhető, úgymond kiszámítható. Az atomreaktorok működés közben nem bocsátanak ki üvegházhatású gázokat. Így tekintve a dolgokra, az egyik „legtisztább” villamosenergia-termelési mód. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) tanulmánya szerint a globális atomenergia-kapacitásokat 2050-re meg kellene duplázni a nulla nettó kibocsátás elérése érdekében. 

Nem túlzás azt állítani, hogy új nukleáris reneszánszról beszélhetünk, hiszen a világ nagyhatalmainak vezetői is az atomerőművi kapacitások növelésére vonatkozó nyilatkozatokat tesznek. Szakértők szerint most támogatni kellene a nukleáris erőművek esetében az üzemanyagciklus zárását lehetővé tevő technológiák elterjedését. Oroszország ebben állítólag élenjáró, mivel egy BN–800 típusú reaktorban sikeresen tesztelték a kiégett üzemanyagok feldolgozásával nyert plutóniumból, illetve az urándúsító létesítmények melléktermékéből, a szegényített uránból gyártott innovatív üzemanyag előállítását. Bizonyos szakértői vélemények szerint ez azt jelzi, az újrahasznosítás a nukleáris energetikában már nem a jövő, hanem a jelen. Ha azonban a politika úgy diktálja, nem zárható ki, hogy az atomprogramokat ismét megpróbálják „befeketíteni”. 

Nyitókép: Illusztráció/Pexels