2024. május 8., szerda

Egy zöldebb Vajdaságot!

Tartományi támogatás erdészeti célokra

A Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság nagy hangsúlyt fektet az erdészet fejlesztésére, mivel Vajdaságban továbbra is alacsony a fásított területek aránya. Saša Stevanović tartományi mezőgazdasági segédtitkár tegnap négy támogatási szerződést nyújtott át a vajdasági közvállalatok képviselőinek térségünk fásított területeinek növelése érdekében.

– A tartományi titkárság 61 millió dinárt különített el a meglévő erdők újrafásítására, az új erdők telepítésére pedig 11,5 millió dinárt. Ezáltal 64 hektárnyi új erdőt kapunk és 450 hektárnyi erdőt újítunk fel. Az idén a viharok különösen nagy károkat okoztak. Az elmúlt 10 évben Vajdaság 6,5 százalékát borították erdők, jelenleg pedig ez az arány 8,1 százalék. Remélem, hogy a jövőben növekszik ez az arány. Arra kérem a helyi önkormányzatokat, hogy vegyék igénybe azokat az eszközöket, amelyeket a tartományi mezőgazdasági titkárság különít el Vajdaság erdősítése céljából – mondta a segédtitkár.

– Fontos, hogy a fásított területek száma növekedjen. Leginkább Bánátban van szükség erdősítésre, itt ugyanis 1 százalék alatt van az erdős területek aránya. Vannak azonban pozitív példák is. Szerémség területén például ez az arány 30 százalék. A tartományi titkárság az idén három pályázat által 90 millió dinárt fordított erdősítésre, ebből 20 milliót tűzvédelmi felszerelések beszerzésére, 40 milliót erdei utak kiépítésére, 30 millió dinárt pedig a faiskolák feltételeinek javítására különített el. A tartományi titkárság a jövőben is mindent megtesz annak érdekében, hogy növelje a fásított területek számát Vajdaság területén – fejtette ki Stevanović.

Marko Marinković, a Vajdasági Erdői Közvállalat erdészeti, környezetvédelmi és fejlesztési végrehajtó igazgatója elmondta, örömmel tölti el, hogy a tartományi titkárság nagy figyelmet fordít az erdészet fejlesztésére. 

– A támogatási összeg egy részét új erdők telepítésére költjük, a másik részét pedig a meglevő erdők felújítására. Az utóbbi különösen fontos, hiszen a viharok nagy károkat okoztak. Mintegy 1500 hektárnyi területet szükséges felújítanunk. Fontos időben cselekednünk, hogy ne romoljon tovább a helyzet. A tartományi titkárság támogatása nagyon sokat jelent számunkra, hiszen a vihar nagy károkat okozott nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdasági szempontból is – fogalmazott Marinković.

Nyitókép: Marko Marinković átveszi a támogatói szerződést Saša Stevanovićtól (Fotó: Dávid Csilla)