A múlt héten a köztársasági képviselőház által módosított választói névjegyzékről szóló törvénynek köszönhetően, vagyis annak, hogy azok, akik 2023. július 1-je után változtatták meg lakhelyüket, c...
Belföld
Miloš Vučević miniszterelnök nyitotta meg a negyedik Think-Tank konferenciáját, ebből az alkalomból kijelentette, hogy Szerbia az Egy övezet, egy út kezdeményezésen belül a legjobb példa az infrast...
Elsők közt nevezte ki a kormány a Vajdasági Magyar Szövetség államtitkárait.
Amint arról Miloš Vučević miniszterelnökkel és a Szerb Haladó Párt elnökével a kormány megválasztását megelőz...
A Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt közötti koalíciós szerződés aláírására az előttünk álló hetekben kerül sor, ahogy az államtitkárok kinevezésére is – hangsúlyozta tegnap dr. Pász...
A vámhivatal május 24-én, pénteken elektronikus licitet szervez, ahol az érdeklődők több mint 40 véglegesen lefoglalt járműre licitálhat. A kínálatban 26 személygépkocsi, négy teherautó, hét motork...
A közlekedési rendőrség tagjai az előttünk álló héten is fokozottan figyelik a szerbiai utakat, ezúttal a buszokat és teherjárműveket veszik górcső alá.
Az akció során megpróbálják kiszűrni...