2024. április 20., szombat
RÚZSFOLT

Vénasszonyok nyara Karlócán

Szégyen ide, szégyen oda, újvidéki létemre még sohasem jártam a székvárostól mindössze 11 kilométerre fekvő Karlócán. Pedig tervben volt, már csak azért is, mert itt rendezik meg minden évben a Kuglóffesztivált, és itt kapni a legfinomabb desszertbort, a Bermetet. Mégis a Kanadában élő unokatestvéremnek kellett ideutaznia ahhoz, hogy óhajának eleget téve, egy gyönyörű, napsütötte októberi napon ellátogassunk a Tarcal-hegység lábánál fekvő kisvárosba. Alkalmi sofőrünk a Branko Radičević téren tett ki bennünket, a Karlócai Gimnázium előtt. Így magától értetődő volt, hogy az 1891-ben, Pártos Gyula tervei alapján készült, sárga és piros színekben pompázó, vitrázsokkal díszített impozáns épületben kezdjük meg a városnézést. Számomra lélegzetelállító az iskola belseje, szinte kedvet kaptam ismét suliba járni, és mai eszemmel nagyon sajnálom, hogy nem a nyelvi gimnázium padjait koptattam annak idején. Branko Radičevićhez, Jovan Sterija Popovićhoz és Đorđe Balaševićhez hasonlóan én is megtapasztalhattam volna, milyen lehet egy ilyen csodaszép intézményben tanulni – állítólag Vuk Karadžić is ide szeretett volna beiratkozni (igaz, akkor még nem ebben az épületben volt), ám a 19 éves fiatalembert túlkorosnak találták.
A gimnáziumtól a szamárhegyi kilátópont felé vettük az irányt, és annak ellenére, hogy a földig lógott a nyelvünk, mire felgyalogoltunk a 320 lépcsőfokon, a panoráma kárpótolt bennünket a heves szívdobogásért és a másnapi izomlázért: innen a magasból festői, mesés kilátás tárul elénk a kilenctornyú városra és a hömpölygő kék Dunára. Itt fent egy hatalmas, több méter magas kereszt található, és egy kis nyitott színpad amfiteátrummal, amely lelátóján ül Duško Trifunović bronzszobra. A költő neve ismerősen csenghet mindazok számára, akik nagy rajongói a Bijelo Dugmenak és más ex-jugoszláv énekeseknek, együtteseknek, hiszen megzenésített verseit („Glavo luda”, „Ti si mi bila u svemu naj, naj”, „Ima neka tajna veza”) akkoriban egész Jugoszlávia énekelte, és a mai napig sokan éneklik.

Lefelé már gyorsabban szedtük a lábunkat, mert korgó gyomrunk jelezte, jó lenne egy kis harapnivaló. A Duna-parton lévő éttermet szemeltük ki, amely épp felújítás alatt volt, így a közvetlen szomszédságában található családias vendéglőben foglaltunk helyet. Maga az étel ugyan nem kápráztatott el bennünket, de az enteriőr és a látvány annál inkább. Olyan érzésünk volt, mintha a tengerparton üldögéltünk volna.

Teli pocakkal visszaandalogtunk a központba, és megcsodáltuk a lenyűgöző építményeket: a teológiai iskolát, amelyik kertjében a fekete-fehér hízelgős cicus minden bámészkodót levett a lábáról; a legrégebbi gyógyszertárat, amelyet Ludwig Strasser alapított meg 1890-ben, és a berendezését Velencéből hozatták; a Békekápolnát, amelyet 1817-ben emeltek a Karlócai béke megkötésének alkalmából a ferences rendiek által épített régi fakápolna helyén; a patriarchátusi palotát és annak parkját, ahol ámulatba ejtettek bennünket az október közepén teljes pompájukban viruló különféle rózsák, és sokáig barátkoztunk egy aranyos kóbor kiskutyával; az 1762-ben épült ortodox székesegyházat, valamint a főtéren álló négyoroszlános kutat. A legenda szerint, aki iszik a kút vizéből, visszatér Karlócára, sőt még az esküvőjét is itt tartja. Egyébként – hogy a víznek köszönhetően-e vagy sem, nem tudom, de – valóban sok házasság köttetik meg ebben a romantikus kisvárosban. Itt, a főtéren gyakran tartanak különböző vásárokat, rendezvényeket, az egyik legnépszerűbb a szeptemberi Szőlőbál és a már említett Kuglóffesztivál a nyár elején. Ez utóbbira mindenképpen kíváncsi vagyok, mivel a helyiek mintegy 400 kuglófreceptet ismernek.

Mi nem ittunk a kút vizéből, azonban azt már most ki merem jelenteni, hogy máskor is kirándulunk egyet a sokak által Szerbia borászati központjának is nevezett településen. Az elnevezés jogos, ugyanis a térség legtöbb borászatának pincéje van a városban. Természetesen mi sem tértünk haza üres kézzel, vettünk egy üveg Bermetet. Ha minden igaz, a Tarcal hegyei között növő húszféle gyógynövényből és a szerémségi vörösborból készült likőrféleség a Titanic itallapján is szerepelt. Karácsonyra ezzel koccintunk majd arra, hogy jövőre ismét kiruccanjunk a számos látnivalót és érdekességet rejtő Karlócára.
 

Nyitókép: Horváth Zsuzsanna felvétele