A karácsony különleges helyet foglal el az ünnepek között. A szeretet, az öröm és a béke napjaként emlegetjük, és aligha van még egy ünnep, amelyet az emberek ilyen bensőséges, családias légkörben ünnepelnének meg. Mégis újra és újra felmerül a kérdés: miért hat ránk ilyen különös erővel ezen a napon? Vajon csupán az ajándékozás, a fények, a dalok és az ünnepi asztal miatt? Vagy mindez inkább csak kísérője, jelképes külsősége valami mélyebb tartalomnak?
A karácsony öröme nem a díszletekből fakad, hanem abból a titokból, amelyet ez az ünnep hordoz. Jelentősége abban áll, hogy ezen a napon tapasztalhatjuk meg az ember számára elképzelhető legnagyobb közelséget: az isteni közelséget. A karácsony által a földi lét minden korábbinál közelebb kerül Istenhez: a teremtett világ szívébe lép be az Alkotó, nem látványos hatalommal, hanem a megtestesülés csendes csodájában.
Éppen ez az, ami sokakból ma is megütközést válthat ki. Hogyan lehetséges – kérdezik –, hogy a világmindenség fölött álló Isten éppen erre az apró bolygóra lépjen, és emberként éljen közöttünk? Az isteni mérce azonban más: számára egyetlen lélek értékesebb, mint megszámlálhatatlan csillagrendszer.
Minél nagyobb ez az önként vállalt alázat, annál világosabban mutatkozik meg az a szeretet, amely az embert körülveszi. A szeretet képes arra, amire a nagyhatalmak soha: közel hozni az eget a földhöz, az embert az emberhez. A karácsony erről szól. A megtestesülés által az emberi lét új méltóságot nyert, és a törékeny, halandó ember sorsa összekapcsolódott az örökkévalósággal.
Ez a nap azonban nemcsak felemel, hanem szembesít is. Rámutat az ember gyengeségére, és arra, hogy önmagát nem képes megváltani. A történelem újra és újra bebizonyította: az anyagi gyarapodás, a tudás és a technika önmagukban nem teszik boldoggá az embert.
Ezért karácsony ma is időszerű. Nem illúziót kínál, hanem irányt mutat: békét csak akkor találunk, ha felismerjük saját határainkat, és elfogadjuk, hogy a megváltás nem belülről, hanem felülről érkezik.
Nyitókép: Illusztráció/Pixabay
