Jókai Mór 1904. május 5-én bekövetkezett halálát követően a délvidéki olvasói is elbúcsúztak a kiváló magyar írótól, a hírlapok vezércikkben méltatták páratlanul gazdag pályáját. Megtette ezt laptársai mellett a néhány hónappal korábban, 1904. március 6-án indult zentai Közvélemény című, Szabados József felelős szerkesztő és Hajdú Dezső főszerkesztő felügyeletében megjelenő hírlap is. Az 1904. május 8-án a címoldalon aláírás nélkül megjelent Jókai Mór című méltatás szerzője már az első mondatában jelezte: nagy halottja van az országnak, gyászol minden magyar ember. Nemzeti büszkeségünk, a magyar teremtő szellem ékessége, a lángelméjű regényíró, kinek remekművei nemcsak a magyarságnak, hanem az egész művelt világnak közkincsét képezik, nincs többé. Majd így folytatta: „Jókai Mór, a magyar írók legkiválóbbika eltávozott az élők sorából, hogy gyászt borítson arra az országra, amely büszkén vallotta őt magáénak, amely egyik legnagyobb szellemét tisztelte benne, hogy megrendítse az egész civilizált világot, amely benne a világirodalom egyik legnagyobb regényíróját bámulá és csodálá! […] Hogy kije volt ő a magyarságnak, hogy miben áll az ő nagysága? […] isteni adományokkal bőven elhalmozott igazi teremtő lélek volt, epochális jelentőségű nagy író, milyet a századok vajmi ritkán szülnek. Bűbájos fantáziája, örökifjú aranyos kedélye, igaz magyar szíve s lelkesedése, a magyar föld, s magyar nép iránt érzett rajongó szeretete kiapadhatatlan forrásává lőn a szépnek, a nemesnek, a szívet és lelket gyönyörködtetőnek. S amit írt, azt hamisítatlan magyarsággal, vonzó- csengő, aranyos zamatú nyelven alkotta meg.”
Minden bizonnyal a gyász és az együttérzés vezérelte a szerkesztőket, amikor a hírlap 1904. június 10-ei számában a Közvélemény eredeti tárcája alcímmel közölte a titokzatos Jean d. er aláírással jelzett Senki szigete című útirajzát. S hogy kétség sem férjen hozzá, írása beköszönő mondatában jelezte: senkié azért, mert három ország határán fekszik, a török császár az ura és törökök lakják. „Magyarországon pedig azért van, mert osztrák katonaság tartja megszállva. Földrajzi neve pedig: Adakaleh sziget.” Jókai Mór halálát követő napokban máris tisztázni kellett volna valamit: Ada-Kále-sziget nem azonos a Senki-szigettel – a névtelen tárcaíró egyszerre nem járhatott mindkét szigeten. 1904 óta tehát téves hiedelemként él a magyar publicisztikában, hogy Jókai Mór Az arany ember című regényének Senki szigete voltaképpen Ada-Kále szigetének regényesített változata.
Jókai Mór 1872-ben megjelent Az arany ember című társadalmi regényének jelentős része az Al-Dunán játszódik, a boldogságkereső Timár Mihály hajója, a Szent Borbála a viharos éj leple alatt hagyta el Orsova kikötőjét. „A kiindulás egész csendben történt, az új-orsovai szigeterődben (ez volt Ada-Kále szigete – M. F.) hangzottak a török őrszemek hosszan vont kiáltásai a sáncfalakról.” Három napba telt, hogy a hajó eljusson odáig, ahol a Morava a Dunába szakad. Timár Mihályék ekkor a Szendrő várával szembeni partok mentén jártak. Jókai leírása szerint: „A hajó előtt állt az osztrovai sziget; abból egy hosszú hegyes földnyelv nyúlik be a Dunába, északi oldala meredek és szakadékos, roppant, ős vénségű fűzfákkal benőve.” Erődi Kálmán az 1914-ben megjelent Az Alduna és vidéke című könyvében részletesen elmondta: „Szendrővel szemben a magyar parton Kevevára (Temeskubin) van. Határában még megtaláljuk az Árpádkori Keve várának romjait.” A Karas-Néra torkolatával szemben a szerb part is mocsaras, mert a Jezava, Morava és Mlava folyók széles völgyei futnak ki a Dunára. Ez utóbbi két folyó hordalékából épült a mintegy húsz kilométer hosszú, 2–3 kilométer széles Osztrova-sziget. Erődi Kálmán jelezte: „Ezt nevezte Jókai Az arany ember című regényében Senki szigetének.” A kopár, ingoványos-mocsaras területet csak a regényíró romantikus fantáziája varázsolta paradicsommá. Osztrova szigetén a XX. század elején csak egy falu létezett, a Temessziget, mely az író által feldíszített pompájában valóban hasonlított Ada-Kaléh szigetére.
A Közvélemény tárcaírója beszámolójában lelkesen mutatta be azt a „furcsa földdarabot” – Ada-Kaléh-szigetet –, amely a Duna kellős közepén terjeszkedik, ahol sajátságosán találkozik a nyugati kultúra a Kelettel. A szigetre érve a jámbor muzulmán odaköti csónakja orrát a parthoz, és anélkül, hogy a vitelbért kérné, nyugodtan útjára ereszti a gyaurt, Allah jóakaratába ajánlván őt. Egy gondozott parkba lépünk, melyet az igen jó rendben tartott út szegélyez. Ezt ugyan az ott unatkozó negyven ember és egy parancsnok tisztből álló úgynevezett zászlóalj tartja fenn, de elvégezhetné a nudir (a közigazgatás vezetője) is az ő jó törökjeivel. „Amint a Sziget belsejébe megyünk, egy rácsos kapuhoz érünk, ahol a bazársor és a tulajdonképpeni helység kezdődik. Vasárnapokon, különösen szép időben a legvegyesebb nép hömpölyög itt legtarkább összevisszaságban. Hölgyek, urak, katonák, szobalányok, mesterlegények, bebugyolált képű török nők, vízfejű apró törökök, románok, szerbek kavarognak a szűk utcán. Az egyes házak előtt sapkás vagy turbános törökök kínálják nagyon csinos rendben felhalmozott portékáikat, különösen dohány neműt: szivart, cigarettát, vágott dohányt.” Kissé távolabb, a szomszédban török findzsát, rózsaolajat kínálnak, másutt török papucsra, perzsa szőnyegre vagy török varrottasra alkusznak. A portéka általában vásári és selejtes az imitált Keleten. Hiányzik mindenből az orientalitás varázs és lágyság.
A bazársort elhagyva az érdeklődők boltozatok alatt jutnak e1 egyik keresztutcából a másikba, a földsáncok hosszában a kazamatákban épült lakóházakhoz. „Ezek a boltozatok kitűnő bizonyítványai a törökök építészeti érzékének. A kapuzatok mind faragott köböl készülnek mór motívumokkal.” Itt már nem oly élénk az élet, mint a bazársoron, a hangulatot a tűzhely körüli csendesség jellemzi. A közeledők láttán olykor egy-egy török nő fölpattan, és futva menekül a gyaur férfiszemek elöl. „A házakat jellemzi – mint az adakaléhi törököt általában – a tisztaság. A ház, még a legszegényebb emberé is, kertben van. Bent pedáns rendre és talán a magyarénál is nagyobb vendégszeretetre találunk. A látogató társaság férfi tagja csak a konyháig jut, és míg a helyiség berendezése iránt érdeklődik, a kályha mögött, mely a szomszédos helyiséget is fűti, 3–4 kíváncsi – tehát női – szempár lesi minden mozdulatát. Mikor búcsúzunk, a gazda egy kocsirakomány rózsával ajándékozza meg – a férfiakat.”
A törököt jellemzi a természet iránti szeretet és a munka elszánt kerülése. Általában kereskedelemmel és csempészettel foglalkozik. Becsületessége nagyon relatív, nem lop, nem hazudik, nem csal, de csempészetre bármely pillanatban kész a török. „Egy körsétával körülbelül mindent megismerünk, és ha még a Bégóval is beszéltünk, aki az ő állítása szerint Kossuthot vitte át Szerbiába, negyvennyolcban, a senki szigetének minden nevezetességét megismertük.” A szigetre érkezőknek egy ideje feltűnt, hogy egy kis török fiú követte őket. Ő volt az a fiú, aki visszavezette őket a török csónakoshoz, aki visszavitte őket Magyarországra.
Nyitókép: Ada Kaleh bazárja, 1912. (Mék Ferenc archívumából)
