2026. július 23., csütörtök

Izrael készültségben – megnyílnak a nyilvános óvóhelyek

Több izraeli város is megnyitja a nyilvános óvóhelyeket a hétvégére az Iránnal fennálló feszültség fokozódása miatt. A Tel-Aviv melletti Ramat Gan és a dél-izraeli Eilat vezetése elővigyázatosságból döntött az intézkedés mellett, noha az izraeli hadsereg (IDF) Polgári Védelmi Parancsnoksága egyelőre nem módosította a lakosságra vonatkozó biztonsági előírásokat.

Az ország északi részén fekvő Haifában közben folytatódnak az első helyi szörfverseny előkészületei, miközben a város vezetése egy esetleges újabb iráni konfliktus lehetőségére is készül. A Gázai övezetben pedig bárányhimlőjárvány tört ki – két hét alatt mintegy 9300 fertőzöttet regisztráltak. Az izraeli Ynet hírportál szerint a gázai egészségügyi minisztérium és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján a megbetegedések többsége a kitelepítettek táboraiban élő gyermekeket érinti.

A szakemberek szerint a zsúfolt táborokban a vírus rendkívül gyorsan terjed, mivel a fertőzöttek elkülönítése nehéz, ráadásul a bárányhimlő már a kiütések megjelenése előtt is fertőző. A WHO arra is figyelmeztetett, hogy a víz-, csatorna- és higiéniai rendszerek összeomlása miatt elszaporodtak a rágcsálók és más kártevők.

Noha a csaknem kilenc hónappal ezelőtt életbe lépett tűzszünet óta a harcok intenzitása csökkent, a humanitárius helyzet tovább romlik. Izrael közlése szerint továbbra is célzott katonai műveleteket hajt végre a Hamász fegyveresei ellen, elsősorban azokkal szemben, akiket az izraeli hatóságok a 2023. október 7-i terrortámadásban, a túszok fogva tartásában vagy a háború során folytatott harcokban való részvétellel gyanúsítanak.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Pexels.com