Ma délután lépte át a horvát–szerb folyami határt Kovács József kecskeméti maratoni kenuzó. A sportember több korábbi hasonló túrát követően július 17-én indult útnak Muraszerdahelyről azzal a céllal, hogy húsz nap alatt mintegy 740 kilométert evezzen végig a Murán, a Dráván, a Dunán, a Tiszán és a Maroson, egészen Aradig. Az egykori rendőrnyomozó, jelenleg magánnyomozóként dolgozó Kovács József most Palánkán piheni ki az eddigi út fáradalmait.
A kecskeméti sportember felnőttkorában maratonokon és terepfutóversenyeken vett részt, többek között Erdélyben és Montenegróban. Egy idő után azonban a térde már nem bírta a megterhelést, ezért új kihívást keresett. Így talált rá a sárkányhajózásra, amelynek hamar a szerelmese lett. Rendszeresen részt vesz például az Ördögi-körön, vagyis a Szentendrei-sziget megkerülésén, ahol 66,6 kilométert eveznek le sárkányhajóval. Tavalyelőtt a Tisza teljes hosszán is végigevezett, sátorozva, önellátó módon. Tavaly nyáron pedig Don Quijote Küldetés névre keresztelt kenutúrája során a Győr melletti Gönyűből indulva leevezett a Duna magyarországi, majd szerbiai szakaszán egészen Zalánkeménig, vagyis Slankamenig. Innen Óbecse, Zenta és Magyarkanizsa érintésével a Tiszán evezett fel egészen Tiszakécskéig.



