Szabadka lett az első szerbiai turisztikai úti cél, amely elnyerte az Európai Unió Family Welcome tanúsítványát, így július 1-jétől hivatalosan is családbarát turisztikai desztinációnak számít. Az elismerést az Interreg IPA Szerbia–Horvátország határon átnyúló együttműködési program keretében ítélték oda. A mintegy 1,5 millió euró értékű projektben Szabadka és Eszék közösen vett részt.
Božidarka Golubović, Szabadka Város Idegenforgalmi Szervezetének igazgatója elmondta, a tanúsítványt nemcsak a város mint turisztikai úti cél, hanem több helyi turisztikai szereplő, látványosság, rendezvény és szálláshely is megszerezte.
– A Family Welcome tanúsítvány azokat az európai uniós szabványokat és előírásokat foglalja magában, amelyeknek a családi turizmussal foglalkozó turisztikai szereplőknek meg kell felelniük. Július 22-én Szabadka Város Idegenforgalmi Szervezete a tanúsítvány valamennyi helyi nyertesével együtt hivatalosan is átveszi az oklevelet Eszéken, a helyi állatkertben. Őszintén reméljük, hogy ezt a tanúsítványt más városok is megkapják, hiszen Szerbia egésze kiváló lehetőségeket kínál a családi turizmus fejlesztésére. Örömünkre szolgál, hogy az Európai Unió is elismerte Szabadkát ezen a téren – mondta el Božidarka Golubović.
Az igazgató elmondta, hogy Szabadka kiemelkedően magas pontszámmal szerezte meg a tanúsítványt, a lehetséges százból 96 pontot ért el.
– Már ahhoz is számos kritériumnak és előfeltételnek kellett megfelelnünk, hogy egyáltalán pályázhassunk, nemhogy elérjük a tanúsítvány legmagasabb, arany fokozatát. A feltételek gyakorlatilag mindenre kiterjedtek, az idegenforgalmi szervezet szakmai és személyi kapacitásaira, a turisztikai kínálatra, valamint azokra a programokra, amelyek a családi turizmus igényeihez igazodnak. Ide tartoznak elsősorban a rendezvények és a turisztikai látványosságok, valamint a vendéglátóhelyek, az éttermek és a szálláshelyek is, amelyek megfelelő körülményeket kínálnak a családok és a gyermekes családok számára. Fontos szempont volt az inkluzivitás is, vagyis az, hogy a város mennyire figyel a különleges igényű személyek szükségleteire – emelte ki az igazgató.
A minősítés során a város közlekedési és közösségi infrastruktúráját, természeti értékeit, valamint sport- és rekreációs kínálatát is figyelembe vették. Hangsúlyozta, hogy Szabadka szinte valamennyi meghatározott követelményt teljesítette.
– A kritériumok között szerepeltek az utak, a vasút, a kerékpárutak, a természeti parkok és a város védett területeinek rendezettsége, valamint az is, hogy a közösségi tartalmak mennyire könnyen hozzáférhetők a turisták számára. Ugyancsak fontos szerepet játszottak a város sport- és rekreációs lehetőségei, hiszen Szabadkát a sport városaként is ismerik, ahol nemcsak a professzionális, hanem a szabadidősport is folyamatosan fejlődik. A turisták ráadásul nem csupán nézőként lehetnek jelen a sporteseményeken, hanem aktívan is bekapcsolódhatnak azokba. Ilyen lehetőséget kínál például a Szabadkai Félmaraton, a különböző gyalogtúrák vagy a gyermekek részvételével zajló versenyek – szögezte le.
A Family Welcome tanúsítványt Szabadkán összesen tizenegy turisztikai szereplő, látványosság, rendezvény és szálláshely kapta meg különböző kategóriákban.
– Szabadka Város Idegenforgalmi Szervezete a turisztikai desztináció kategóriájában kapta meg a tanúsítványt, míg a turisztikai látványosságok közül a Kelebiai Ménes és a Palicsi Állatkert részesült az elismerésben. Különösen örülök annak, hogy városi rendezvényeink közül a város napja, a Szüreti Napok, a majális és a Szabadkai Félmaraton is megszerezte a tanúsítványt. Ezek a leglátogatottabb rendezvényeink közé tartoznak, és a családi turizmus fejlesztésére alkalmas eseményekként ismerték el őket. A szálláshelyek kategóriájában a Vila Majur, az Avlija kod Josipe, a Hotel Prezident és a palicsi Navigator kapta meg a tanúsítványt – ismertette Božidarka Golubović.
A családok körében legnépszerűbb helyszínek kapcsán az igazgató külön kiemelte Palicsot. Hangsúlyozta, hogy a település egésze számos olyan programot és lehetőséget kínál, amelyek különösen vonzóak a gyermekes családok számára.
– Palics azért is érdemel külön figyelmet, mert számos programja és létesítménye éppen ennek a célcsoportnak az igényeihez igazodik. Gondoljunk csak a zenepavilonban megrendezett koncertekre, a Palicsi Piknikre vagy a Szüreti Napokra, amelyek kiváló lehetőséget kínálnak a családi időtöltésre. A majális pedig egyértelműen nemcsak a helyiek és a régióból érkező turisták, hanem az egész országból ide látogatók egyik kedvenc rendezvénye. Emellett ott vannak a tó körül kialakított kerékpár- és gyalogutak, a Palicsi Állatkert, valamint a Palicsi Európai Filmfesztivál is, amely reményeim szerint a következő időszakban szintén megszerzi majd a tanúsítványt – hangsúlyozta.
Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele



