2025. június 18., szerda

A nyár, a zene és a tiszavirágzás ünnepe

Zentán, ebben a békés Tisza menti városban a nyár mindenekelőtt a tiszavirágzásról és ennek az eseménynek a jegyében évente megrendezésre kerülő kétnapos népünnepélyről, a Tiszavirág Fesztiválról szól, amely idejére város apraja és nagyja kilátogat a folyó menti sétányra, hogy ha rövid időre is, de megfeledkezzen az egyhangú hétköznapokról, kilépjen a mókuskerékből és élvezze a különböző együttesek koncertjeit, illetve a jóféle borokat, kézműves söröket, valamint a rendezvényen megvásárolható ínyencfalatokat. A helybeliek mellett évről évre nemcsak a környező településekről, hanem külföldről is egyre többen látogatják az eseményt.

Az idei fesztivál egyik új helyszíne, a művészutca (Horváth Zsolt felvétele)

Az idei fesztivál egyik új helyszíne, a művészutca (Horváth Zsolt felvétele)

Péntek este a Tamburás Tesók zenekar húzta el a közönség nótáját (Horváth Zsolt felvétele)

Péntek este a Tamburás Tesók zenekar húzta el a közönség nótáját (Horváth Zsolt felvétele)

A Rotary Club zentai szervezetének tagjai az idén is jótékonykodtak (Horváth Zsolt felvétele)

A Rotary Club zentai szervezetének tagjai az idén is jótékonykodtak (Horváth Zsolt felvétele)

A múlt hétvégén, az esti órákban a fesztiválhelyszínek között ingázva napilapunk munkatársa több angol, német vagy orosz nyelven csevegő társasággal is összefutott. Szemlátomást mindenki élvezte a folyó mellett kialakult karneváli hangulatot, amelyre az idén, az előző évekhez képest jóval többen voltak kíváncsiak.

Laskovity Kornél, Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetének igazgatója napilapunknak  elmondta, hogy az idén is sikeres rendezvényt tudhatnak maguk mögött, és a szervezés szempontjából is minden rendben volt.

– A rendezvény látogatottsága, úgy gondolom, hogy magáért beszélt – jegyezte meg, és hozzáfűzte, hogy számukra mindez azt jelenti, hogy tényleg nagykorúvá vált a rendezvény, és most már komoly felelősség terheli a vállukat, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. Eddig évről évre tényleg sikerült egyre magasabbra helyezniük a lécet.

Az idei rendezvényen több civil szervezet is részt vett. Ezek közül a Find the Smile Association ifjúsági szervezet fiatal aktivistái a fesztivál művészutcájának a bejáratánál interaktív játékokkal népszerűsítették a tevékenységüket, a Rotary Club zentai tagjai pedig az idén is jóféle koktéllal jutalmazták meg mindazokat, akik adományaikkal hozzájárultak a jótékonysági akciójukhoz. A zentai rotariánusok az idén a Kéz a Kézben civil szervezet mellett Zaj Tamara gyógykezelésére fordítják majd az így összegyűlt pénzt. Persze az idén is bemutatkoztak a vajdasági borászok, és a hagyományoknak híven az idén is kihirdették a fesztivál borát. E rangos címet a Brindza Borászat fehér burgundija, Point Blanc-ja érdemelte ki.

Mindazok pedig, akik lesétáltak a Tisza-parti alsó sétányra, megcsodálhatták a fesztivál horvátországi vendégei által Zentának adományozott falfestményt. Dino Cvetinić Legradból érkezett Zentára. A Legrad Graffiti Ranch utcaművészeti kollektíva tagja elmondta, hogy alkotása egy képeslapot ábrázol, amelyen zentai motívumok (a Tiszán átívelő híd, hőlégballon, a zentai városháza, a tiszavirágzás és a zentai templomok) láthatók egy zentai karakter társaságában.

Az Ex Yu Band fellépése a nagyszínpadon... (Horváth Zsolt felvétele)

Az Ex Yu Band fellépése a nagyszínpadon... (Horváth Zsolt felvétele)

...a kisszínpadon pedig a Mosaic Party Band koncertje (Horváth Zsolt felvétele)

...a kisszínpadon pedig a Mosaic Party Band koncertje (Horváth Zsolt felvétele)

Készülőfélben a Legrad Graffiti Ranch ajándéka Zentának (Horváth Zsolt felvétele)

Készülőfélben a Legrad Graffiti Ranch ajándéka Zentának (Horváth Zsolt felvétele)

Gordan Cvetnić, а Legrad Graffiti Ranch zentai születésű alapítója 31 évvel ezelőtt költözött  Horvátországba, és 2021-ben indította el kezdeményezését. Azóta a graffitiművészekkel járják a térség városait és településeit, és falfestményekkel ajándékozzák meg őket.

Véleménye szerint akár folytatódhat is az, amit itt Zentán, a Tisza-parti sétány függőleges falán elkezdtek, mert Európa-szerte ismernek graffitiművészeket, s így jövőre akár két budapesti művésztársukat is meg lehetne hívni Zentára, akik úgyszintén megajándékoznák a Tisza menti várost egy alkotással.

A „legszelídebb motorosok” és az óriásbábok felvonulása (Horváth Zsolt felvétele)

A „legszelídebb motorosok” és az óriásbábok felvonulása (Horváth Zsolt felvétele)

Szombat éjszaka egy tűt sem lehetett leejteni a borutcában (Horváth Zsolt felvétele)

Szombat éjszaka egy tűt sem lehetett leejteni a borutcában (Horváth Zsolt felvétele)

A zentai csónak- és hajótulajdonosok fáklyás felvonulása (Horváth Zsolt felvétele)

A zentai csónak- és hajótulajdonosok fáklyás felvonulása (Horváth Zsolt felvétele)

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A fesztiválon sárkányhajózni is lehetett (Horváth Zsolt felvétele)