2024. május 9., csütörtök

A zenei túltelítettség fesztiválja

Vasárnap az Eurovízió jegyében bezárta kapuit az EXIT

Négy nap és négy fergeteges éjszaka után véget ért az EXIT fesztivál, melynek kapuját július 7-e és 10-e között több mint 200.000 látogató lépte át.

A világ több mint száz országából érkeztek a vendégek, az idén többnyire hollandokat, németeket és magyarokat vonzott a fesztivál. Az utóbbi évek bulijai után az idén a szervezők mintha magasabbra helyezték volna azt a bizonyos lécet. Szinte mindennap felléptek olyan világhírű előadók és lemezlovasok, mint amilyen Iggy Azelea, Afrojack, Nick Cave, Calvin Harris, Offenbach, Denis Sulta és Boris Brejcha.

A főszínpadon először a brazil Sepultura lépett fel (Ótos András felvétele)

A főszínpadon először a brazil Sepultura lépett fel (Ótos András felvétele)

Vasárnap, a fesztivál utolsó éjszakája az Eurovízió jegyében zajlott. A főszínpadon először a brazil heavy metal együttes, a Sepultura lépett fel, őket követte a finn Blind Channel, majd éjfél után megérkezett Ana Đurić, vagy közismertebb nevén Konstrakta, Szerbia idei, Eurovíziós képviselője, valamint az EXIT nagyszínpadának egyetlen, szerb fellépője. A közönség már az első daltól kezdve együtt énekelt az előadóval, aki a koncert ideje alatt többször is megjegyezte: nagyon jól érzi magát a hazai színpadon.

Az est folyamán a Visa Fusion színpadon fellépett Marky Ramone amerikai zenész, aki a legendás punk-rock együttes, a Ramones emlékét és örökségét őrzi. Nagyszámú közönség előtt bebizonyította, hogy a punk soha nem tűnt el, és még mindig ott van a rajongók szívében és lelkében. Noha az eredeti felállás koncertjére már nem juthattunk el, mégis nagyon hasonló élménnyel gazdagodhattak a rajongók, hiszen tulajdonképpen azt láthatták/hallhatták, amit egy Ramones-koncerten hallhattunk és láthattunk volna.

Ana Đurić, közismertebb nevén Konstrakta, Szerbia idei, Eurovíziós képviselője nagyon jól érezte magát a hazai színpadon (Ótos András felvétele)

Ana Đurić, közismertebb nevén Konstrakta, Szerbia idei, Eurovíziós képviselője nagyon jól érezte magát a hazai színpadon (Ótos András felvétele)

Ugyanezen a színpadon lépett fel a belgrádi Orthodox Celts zenekar is, akik mint minden koncertjükön, most is túlszárnyalták a rajongók várakozásait. Az ír népzenéket rockelemekkel kombináló együttes fellépésén töretlen volt a jókedv, a fesztiválozók ezúttal is szívesen táncoltak a zenekarral.

Igazi attrakciónak számított még a metál és punk irányzatok számára fenntartott Explosive színpadon a Nervosa brazil thrash metal zenekar. Az együttes négy női tagja szó szerint szétzúzta a színpadot. Az idei fesztivált Alok brazil lemezlovas és Steven Zhu amerikai elektronikus zenei előadó zárta a nagyszínpadon. A Dance Arenában Stephan Bodzin német dj és Artbat ukrán duója lépett fel. A fesztivál legtöbb embert tömörítő helyszíne kétséget kizáróan az idén is az elektronikus zenének otthont adó színpad volt, ahova az éjfél utáni órákban szinte lehetetlen volt olyan helyet találni, ahol nyugodtan élvezhetnénk a zenét.

A brit énekes és dalszerző, James Arthur koncertjét, vasárnap délután ismeretlen okok miatt lemondták. Bár ezt hivatalosan csak a kapunyitást megelőző órákban jelentették be, a programban már korábban sem szerepelt. A telefonokra letölthető applikációkon például már csütörtökön sem lehetett megtalálni a nevét, és a koncert kezdetének időpontját sem.

A rendőrség közölte, hogy a fesztivál utolsó napján 25 személytől koboztak el különböző kábítószereket, valamennyiük ellen eljárást indítottak illegális kábítószerbirtoklás gyanújával. Tíz személyt előzetes letartóztatásba helyeztek. A mentőknek 36 személyt kellett ellátniuk, 34-et a helyszínen, két személyt a Vajdasági Klinikai Központba szállítottak.

Az idén is porfelhőben hömpölygött a tömeg a Péterváradi vár falai között (Ótos András felvétele)

Az idén is porfelhőben hömpölygött a tömeg a Péterváradi vár falai között (Ótos András felvétele)

Mindent összevetve az idei EXIT igen ütősre kerekedett. A fesztiválozók többsége pozitív élményekkel gazdagodva és zenei túltelítettséggel hagyta el a Péterváradi vár falait. Mint minden jónak, természetesen ennek a fesztiválnak is vannak/voltak gyengeségei. Számomra a legnagyobb problémát nem a tömeg jelentette, noha voltak olyan, hosszú percek, amikor mozdulni sem lehetett, csak sodródni az emberáradattal. Az EXIT legnagyobb negatívuma a mobiltoalettek, vagyis azoknak a hiánya, ugyanis évről évre kevesebbet helyeznek el ezekből a fesztivál területén. Másik hiányosságként az ételstandokat említeném. A négy nap alatt egyszer sem találtam ízletes ételt, persze lehet, hogy csak nem volt szerencsém a választásban.